Cellatársuk megerőszakolásával gyanúsítanak két fiút

Vágólapra másolva!
Két fiút azzal gyanúsítanak, hogy a Bács-Kiskun megyei börtönben megerőszakolták cellatársukat. A rendőrség szerint az egyik gyanúsított még egy akasztást is eljátszott a bántalmazott fiúval.
Vágólapra másolva!

Két 18 éves - egy cibakházi és egy kecskeméti - férfi ellen indított nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet gyanúja miatt. A rendőrség szerint 2007. október 6. és október 10. között a megyei börtön egyik zárkájában többször is bántalmazták cellatársukat, egy szintén 18 éves kecskeméti férfit. Erőszakkal fajtalanságra és a fajtalankodás eltűrésére is kényszeríttették - derül ki a rendőrségi közleményből.

Az egyik gyanúsított egy alkalommal a bántalmazott fiú nyakára lepedőcsíkokból készített hurkot húzott, és azzal felhúzta őt a levegőbe - közölte a rendőrség. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy ezzel akár a fiú gerincét is eltörhette volna, ami bénuláshoz is vezethet, de halált is okozhat - teszi hozzá a megyei főkapitányság közleménye.