Kulcsár lába elé tették a pénzt - állítja ügyvédje

Vágólapra másolva!
Odatették Kulcsár Attila lába elé a pénzt, hogy belebotoljon - állította védőbeszédében a volt bróker ügyvédje a Fővárosi Bíróságon. A Kulcsár-ügy a védőbeszédeknél tart, ezt megelőzően az ügyész két napon keresztül ismertette a vádiratot. Ebben börtönbüntetést és sokszáz milliós vagyonelkobzást kért a vádlottakra hétfő délelőtt.
Vágólapra másolva!

A Kulcsár-ügy a védőbeszédekkel folytatódik, amelyek várhatóan egész héten tartanak majd. Elsőként Kulcsár ügyvédje beszélt, aki az enyhítő szakasz alkalmazását kérte és a sértettek felróható magatartását fejtegette védőbeszédében a Fővárosi Bíróságon.

A védő szerint a pénzt "odatették Kulcsár Attila lába elé, hogy belebotoljon". Mint mondta, a sértett K and H Equities "felróható magatartása" is nagymértékben elősegítette, mi több előidézte a bűncselekmény-sorozatot, és ez Kulcsár vonatkozásában nyomatékos enyhítő körülmény, csakúgy, mint a vádlott beismerő, feltáró jellegű vallomása.

Továbbá a védő szerint a mintegy 3 milliárdos kár "rövid időn belül bőven megtérül" az eljárás során zár alá vett vagyonokból, s ez nagyrészt Kulcsárnak köszönhető.

Mindezek miatt a védő indítványozta, hogy a bíróság Kulcsár Attila esetében a vádbeli, minősített sikkasztás 5-10 évig terjedő büntetési tétele helyett a büntető törvénykönyv enyhítő szakaszának megfelelően csupán a 2-8 évig terjedő büntetési tétel alkalmazását mérlegelje. Továbbá tekintsen el a vagyonelkobzástól, miután Kulcsár teljes vagyona zár alatt van a polgári jogi igények kielégítése céljából.

Tucatnyi börtönbüntetést kért az ügyész

Ezt megelőzően tucatnyi vádlottra kért börtönt, illetve összességében milliárdos vagyonelkobzást az ügyész kétnapos vádbeszéde végén, hétfő délelőtt. Kulcsár Attila mellett Kerék Csabára, a Britton cégcsoport volt magyarországi vezetőjére, Garamszegi Gáborra, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesére, Bitvai Miklósra, az Állami Autópályakezelő volt vezérigazgatójára, Rejtő E. Tiborra, a K and H Bank volt vezérigazgatójára és Forró Tamás újságíróra is letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Kulcsár Attilára 230 milliós, Kerék Csabára 176 milliós, Bitvai Miklósra 150 milliós, Garamszegi Gáborra 58 milliós, Forró Tamásra 30 milliós, Schönthal Henrikre pedig 626 milliós vagyonelkobzást kért többek között az ügyész. Az ügyész indítványozta továbbá, hogy Kulcsár Attilát tiltsák el a befektetési tevékenységtől, Rejtő E. Tibort, Schönthal Henriket és Forró Tamást pedig a gazdasági társaságban történő tisztségviseléstől.

Itt megnézheti az ügyészi indítványt:

A védőbeszédeket követi majd a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezése, majd pedig az elsőfokú ítélet kihirdetése.

Kulcsár Attilát és vádlott-társait sikkasztással, pénzmosással, okirathamisítással, bűnpártolással és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség. Az okozott kár a vád szerint meghaladja 8 milliárd forintot.

A vád szerint Kulcsár Attila 1998 és 2003 között a K and H Equities brókercégnél jogosulatlanul használta az ügyfelek pénzét. A 2003 nyarán kipattant brókerbortrány nyomán indult büntetőeljárásban Kulcsár Attilát leszámítva szinte minden vádlott tagadja bűnösségét.