Elengedték a szigetvári cigányokat verő fiatalokat

Vágólapra másolva!
Tagadták, hogy cigányságuk miatt vertek meg egy szigetvári cigány asszonyt és lányát januárban azok a fiatalok, akiknek büntetőpere kedden kezdődött a Pécsi Városi Bíróságon. A tárgyalás kezdetén az ötből négy vádlott előzetes letartóztatásban volt, fogva tartásukat délután megszüntette a bíróság.
Vágólapra másolva!

Meghallgatásakor mind az öt - 18 és 23 év közötti - barcsi fiatal azt mondta: nem tudott arról, hogy a megvert asszony cigány, ez később derült ki számukra.

Az ügyészség nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a vagyon elleni bűncselekmények miatt büntetett előéletű elkövetőkkel szemben, melyért akár nyolc év szabadságvesztéssel is sújthatók. Egyikük fiatalkorú volt a tett elkövetésének idején. Ő eddig is szabadlábon védekezhetett, a többiek előzetes letartóztatását a bíróság kedden megszüntette. Indoklása alapján már nem kell attól tartani, hogy összebeszélnének vagy megpróbálnák befolyásolni a sértetteket és a tanúkat.

A vádirat szerint a skinhead benyomását keltő fiatalok többször ittak együtt egy vendéglátóhelyen. Egy ilyen alkalommal határozták el, hogy "meg kellene verni valakit a cigányok közül".

A vádlottak január 22-én azzal a céllal utaztak volna Barcsról Pécsre, hogy a baranyai megyeszékhelyen cigányokat bántalmaznak. Mivel jegyet nem váltottak és ezért a kalauz Szigetvárnál leszállította őket, úgy döntöttek: hazautaznak, de előbb vernek.

Fejüket és arcukat kapucnival, sállal, sísapkával takarták el, s amikor a cigány asszony lányával egy parkon keresztül hazafelé tartott, rájuk támadtak. Egyikük bokszerrel ütötte meg a nőt, aki ettől földre került. Ekkor kapcsolódtak be a többiek is a verésbe, áldozatukat többször megütötték és megrúgták, melyektől nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A lány eközben elrohant segítségért, az egyik vádlott lánccal a kezében utána futott, de nem érte utol.

A gyanúsítottakat a rendőrség elfogta, és eljárást indított ellenük.