Jutalmat osztottak a lefújt kormánynegyedért

Vágólapra másolva!
Bár néhány nappal később hivatalosan is lefújták a kormányzati negyedet, karácsonykor még milliós jutalmakat fzetett ki a KVI a koordinációs iroda munkatársainak - írja a Magyar Nemzet. A prémium kifizetésekor már lehetett tudni, valami nincs rendben a projekttel, hiszen szinte teljesen elfogytak a lehetséges befektetők.
Vágólapra másolva!

Karácsonyi jutalmat vehettek fel tavaly év végén a nem sokkal később lefújt kormányzati negyed megvalósításáért felelős iroda munkatársai - írja keddi számában a Magyar Nemzet. A lap egy birtokába került, Zelles Sándor, az azóta megszűnt Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója által aláírt levélre hivatkozva állítja, hogy a munkatársak fejenként fél és 6,5 millió forint közti összeget kaptak, összesen 22,4 milliót.

A kormányszóvivő nem sokkal később, idén január 8-án jelentette be, hogy leállítják a félresiklott projektet, tehát a jutalmak kifizetésekor már lehetett sejteni, hogy valami nincs rendben a kormányzati negyeddel. 2007 végén a nyolc lehetséges magánbefektető egymás után jelentette be, hogy kiszáll, így a végső határidőre egyetlen pályázó maradt versenyben. A KVI ekkor január 16-ra halasztotta az eredményhirdetést.

A befektetőknek ugyanis úgy kellett volna árajánlatot tenniük, hogy nem tudták, pontosan mit kell felépíteniük. Azok a cégvezetők, akik a visszalépés után nyilatkoztak, mind azt mondták, a terv nem eléggé előkészített, a pályázati kiírás hiányos, így nem tudnak érdemi ajánlatot tenni. Nem sikerült megváltoztatni a terület szabályozási besorolását sem, és nem akadt senki, aki vállalta volna a szükséges, legalább 20 milliárdba kerülő közlekedési beruházások megvalósítását.

A komplexum létrehozására alapított kormányzati negyed projektiroda azonban a bejelentés után is folytatta működését, hogy pénzügyileg is lezárja a projektet. Egy a kormány számára készült júniusi jelentés szerint tavaly januári, a kormányzati negyed építésére vonatkozó határozata óta az állam összesen 9,152 milliárd forintot költött a beruházásra, míg a 2008-as költségvetésből 3,8 milliárd van előirányozva.