Dicséri a tanulékony rendőröket az IRM

2008.07.11. 17:42

"A rendőrök is sokat tanultak a korábbi időkből" - olvasható az igazságügyi és rendészeti miniszter összefoglalójában, amelyben értékelték a július 5-i melegfelvonulás rendőrségi biztosítását. A kormányszóvivői portálon közzétett jelentés szerint a rendőrök jól oldották meg feladatukat, ezért úszták meg tojásdobálással a felvonulók fizikai erőszak helyett.

Elkészült az igazságügyi és rendészeti miniszter összefoglalója a július 5-i melegfelvonuláson történt rendzavarásokról. Az új kormányszóvivői portálon elérhető jelentés szerint a rendőrség törvényesen és kellő rugalmassággal járt el a rendezvények bejelentésekor, és figyelt arra, hogy a felvonulás résztvevőit és az ellendemonstrálókat egymástól elválassza. Például miután az ellentétes irányba haladó másik rendezvényt bejelentették, a BRFK egyeztetéssel elérte, hogy az Oktogon és a Hősök tere közötti mindkét csoport a szervizutat használja, és így a lehető legtávolabb kerüljenek egymástól.

Részletezik azt is, hogyan készültek a rendőrök: részben leszereltették a felvonulás útvonalán a hulladékgyűjtőket, elszállíttattak 146 gépkocsit; valamint az építési törmeléket és konténereket. Takarítóbrigádok és kamionmentő állt készenlétben, és folyamatos meteorológiai tájékoztatást rendeltek a rendőrök. A budapesti rendőrfőkapitány 24 órás fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest egész területére.

A rendőrség gondos biztosítási tervének és a nagy számban felvonuló rendőri erőknek köszönhetően a felvonuláson részt vevőket - a tojásdobáláson kívül - közvetlen fizikai erőszak, inzultus nem érte - írják. A jelentésben arra is hivatkoznak, hogy a rendőri biztosítást a felvonulás szervezői levélben köszönték meg a rendőrségnek, ahogy az országgyűlési biztos és jogvédő szervezetek munkatársai is jónak ítélték a rendőrök munkáját.

A jelentés szerint az erőszakos cselekmények túlnyomórészt a rendőrök ellen irányultak, az elkövetők szervezetten fellépő szélsőségesek voltak. Az erőszakos események a bejelentett rendezvények helyszínén kívül történtek, és sikerült ezeket eredményesen kezelni annak ellenére, hogy a rendőri erők átcsoportosítása nem a kellő gyorsasággal történt - olvasható a kormányszóvivői portálon.

Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitányának jelentéséből kiderül, hogy aznap a biztosításban 2141-an vettek részt, és összesen 17 rendőr sérült meg, illetve 12 rendőrautóban keletkezett kisebb, nagyobb kár. A jelentés szerint "megalapozott ötlet volt", hogy a földalattit használták arra, hogy elszállítsák a melegfelvonulás résztvevőit. Másnap reggelig több mint 30 homoszexuálisok által kedvelt bár védelmét látta el a rendőrség.

 

Turi András rendészeti szakállamtitkár szerint tévedett a bíróság amikor felmentette a tojásdobálókat

A rendőrök is sokat tanultak a korábbi időkből, nem tapasztaltunk a kamerákon hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazást vagy más szabálysértést a rendőrök részéről, és erre vonatkozó feljelentés sem érkezett - olvasható a jelentésben. Elemzéseket és konzultációkat követően javaslatot készít a minisztérium a jogszabályok kiegészítésére, hogy megfelelően kezelhessék a szélsőséges megnyilvánulásokat - írta Draskovics Tibor levélben Gyurcsány Ferencnek, amikor a miniszterelnöknek megküldte a melegfelvonulásról készült tájékoztatókat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK