Gallup: Kissé nőtt az MSZP támogatottsága

Vágólapra másolva!
A Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül nem változott május vége és július eleje között, továbbra is 39 százalékon áll, az MSZP-é azonban 13-ról 15 százalékra nőtt - derül ki a Magyar Gallup Intézet felméréséből.
Vágólapra másolva!

A nyári politikai közhangulat jellemzői címmel készült közvélemény-kutatás szerint a Fideszt a biztos pártválasztók kétharmada, míg az MSZP-t 25 százaléka támogatná. Az ebben a körben mért támogatottságbeli különbség az ellenzéki szavazók jelenlegi nagyobb részvételi elszántsága miatt nagyobb a teljes népességen belül mértnél - írták.

A kis pártok esetében a vizsgálat megállapította: az MDF támogatóinak nagysága megegyezik az SZDSZ táborának nagyságával a teljes népességen belül, mindkét párt két-két százalékon áll. A biztos szavazó pártválasztók között azonban az MDF tábora minimálisan nagyobb - 3 százalék, míg az SZDSZ-é 2 -, de mindkét tábor támogatóinak aránya a parlamenti küszöb alatt van.

A felmérésben az olvasható, hogy a miniszterelnök munkájának megítélése a lakosság körében a legutolsó hetekben elmozdult az előző hónapokat jellemző mélypontról. A kormányfő iránti bizalomra rákérdezve kiderült: 47 százalék egyáltalán nem bízik meg Gyurcsány Ferencben, és a megkérdezetteknek csak 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon megbízik benne. Orbán Viktorban mint a Fidesz elnökében a teljes népesség 15 százaléka nagyon bízik, 26 százaléka pedig egyáltalán nem.

A Gallup kutatása szerint a kormánykoalíció felbomlásának értelmezésében átalakult a lakosság véleménye május óta. Míg két hónappal ezelőtt nagyjából egyenlő arányban voltak azok, akik a felbomlást valódi váltásnak tekintették és azok, akik csak politikai színjátéknak látták, addig júniusban már jóval kevesebben gondolták azt, hogy az SZDSZ részéről valódi váltásról van szó; egyre többen gondolják, hogy csak látszólagos szakítás történt.

A megkérdezettek több mint fele szerint az lenne az ország érdeke, hogy mielőbb új választásokat írjanak ki, míg minden harmadik válaszadó azon a véleményen van, hogy az MSZP-nek kell végigvinnie a kormányzást ebben a ciklusban. Ezen a téren nem változott a lakosság véleménye májushoz képest.

Jóval kevesebben valószínűsítik, hogy még 2010 előtt új választásokat fognak kiírni, mint ahányan az előre hozott választások mellett vannak.

A gazdasági közhangulattal kapcsolatban megállapították, hogy a felnőtt lakosság döntő része meglehetősen rossznak vagy nagyon rossznak ítéli meg az ország gazdasági helyzetét, hozzátéve, a tavalyi év második felében a mostaninál valamivel többen ítélték meg az ország gazdasági helyzetét nagyon rossznak.

Megjegyezték: a lakosság túlnyomó része még mindig inkább pesszimista az anyagi kilátásait illetően, és a következő évre vonatkozóan tízből négyen számítanak mostani helyzetükhöz képest további romlásra.

A Gallup 1023 magyar felnőttet kérdezett meg otthonában június 20-a és július 2-a között a nemek, a korcsoportok aránya, valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán.