Fellebbez a Fideszből kizárt hevesi polgármester

Vágólapra másolva!
Alapszabály-ellenesnek nevezte a megyei vezetés döntését Csáki Zsigmond, hevesi polgármester, akit azért zártak ki a Fideszből, mert az önkormányzat magánkézbe adta a rendelőintézet működtetését. Csáki és a pártból szintén kizárt Magyar István - a pályázaton győztes magáncég egyik tulajdonosa - fellebbez a döntés ellen.
Vágólapra másolva!

A Fidesz illetékes szerveinél fellebbez a pártból történt kizárásáról hozott döntés ellen Csáki Zsigmond, Heves polgármestere - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a politikus. Csáki szerint fellebbezésének célja, hogy olyan döntés szülessen, ami megfelel a jogállamiság követelményeinek és a párt alapszabályának is. A polgármester úgy véli, a Heves megyei választmány elnökségének döntése alapszabály-ellenes.

A Fidesz Heves megyei elnöke, Balázs József július 7-én jelentette be, hogy a párt megyei választmányának elnöksége kizárta a Fidesz tagjainak sorából Csáki Zsigmondot és Magyar Istvánt, az egri pártszervezet elnökét. Az indoklás szerint az érintettek "figyelmen kívül hagyták a Fidesz teljesen egységes és világos álláspontját, amely elutasítja az egészségügyi rendszer üzleti alapokra helyezését és a profithajhászásnak való térnyitást".

Minderre azok után került sor, hogy a Csáki által vezetett jobboldali többségű önkormányzat pályázat alapján magánkézbe adta a hevesi rendelőintézet működtetését, a pályázat nyertese pedig az Agria Ügyelet Kft. volt, amelynek egyik tulajdonosa Magyar István, a Fidesz egri elnöke.

Ugyanakkor Csáki tagja a Heves Megyei Önkormányzat Fidesz-frakciójának is, amely hevesen ellenzi a Heves Megyei Kórház vagyonkezelésének átadását a pályázaton nyertes HospInvest Zrt-nek. Korábban Magyar István is bírálta a tervezett funkcionális privatizációt.

Magyar István korábban az MTI-nek azt mondta, igazságtalannak és érthetetlennek tartja a döntést, ezért fellebbezést kíván benyújtani a párt felsőbb fórumainál. Csáki Zsigmond annyit közölt, hogy családjával külföldi szabadságát tölti és hazatérte után kíván reagálni a történtekre.

A Heves megyei választmány elnöksége korábban azt a kezdeményezést is megtárgyalta, ami Herman István füzesabonyi választókerületi elnök kizárását indítványozta. Ellene az volt a vád, hogy illetéktelenül beleszól a Fidesz hevesi szervezetének ügyeibe. Az elnökség ezt nem látta bizonyítottnak, ezért Herman esetében a kizárási indítványt elutasították.