Hatástalanították az angyalföldi bombát

Vágólapra másolva!
Sikerült hatástalanítani szerda éjjel azt a II. világháborús, féltonnás bombát, amelyet munkások találtak Budapesten a XIII. kerületben. Több mint ötezer embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát, ami olykor lassan haladt, mert sokan nem akartak távozni lakásaikból. Akiknek nem volt hova menniük, azokat iskolákban helyezték el. A tűzszerészek szerint rendkívül veszélyes volt a bomba hatástalanítása, mert a gyújtószerkezete megsérült, a bombatest pedig berozsdásodott.
Vágólapra másolva!

Szerda éjjel negyed tizenegykor hatástalanították a tűzszerészek azt az 500 kilogrammos második világháborús bombát, amelyet délután találtak Angyalföldön. A robbanószerkezetből kiszerelték a gyújtószerkezetet, a bombatestet a központi gyűjtőbe szállították, ahol felrobbantják. Hajdú Gábor, a helyszíni tűzszerészparancsnok szerint a hatástalanítás rendkívül veszélyes volt, mert az amerikai, GP típusú bomba orrgyújtó szerkezete megsérült, emellett a gyújtószerkezet és környéke, valamint a bombatest is erősen berozsdásodott. A bomba hatástalanításán négy tűzszerész dolgozott, munkájukat további tíz tűzszerész segítette.

A bomba hatástalanításának idejére több mint ötezer embernek kellett elhagynia otthonát. Csak a bombatest elszállítása után, este tizenegykor oldotta fel a rendőrség az útzárat, ekkor kezdhettek el hazatérni a kitelepített lakók. A rendőrség, a polgárőrség és a mentők segítségével még az éjszaka folyamán mindenki visszaköltözhet - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kormos Endre. Ennek gyors lebonyolítása érdekében a BKV két autóbuszt is rendelkezésre bocsátott, az utcán várakozó embereket hangosbeszélőn értesítették arról, hogy elindulhatnak haza.

Vonakodva távoztak a lakók

Az amerikai gyártmányú, 500 kilogrammos II. világháborús bombát délután találták munkások a főváros XIII. kerületében, a Tatai utcában. A rendőrség lezárta a forgalom elől a Tahi és a Béke utat, valamint a Tatai és az Országbíró utcát, majd egy kilométeres körzetben elkezdték kiüríteni a környéket. A kitelepítés azonban lassan haladt, mert a környéken lakók egy része a rendőri felszólítás ellenére sem akart távozni.

Az [origo] helyszíni tudósítója is arról számolt be, hogy voltak vitatkozások a kiürítést végzők és a lakók között. Több lakó elmondta tudósítónknak, a kiürítés úgy kezdődött, hogy háromnegyed öt körül járt körbe egy hangosbemondós autó, majd egyenként becsöngettek minden házba. Sokan a rendőrök és polgárőrök által lezárt terület határán üldögélve várták - többen háziállataikkal együtt -, hogy visszamehessenek otthonaikba. Akadtak közöttük olyanok, akik a hatóság embereinek figyelmét kijátszva próbáltak bejutni az elzárt utcákba. Szentes György, a katasztrófavédelem helyettes szóvivője szerint mindig vannak olyanok, akiket semmivel sem sikerül távozásra bírni. Végül a rendőrség tájékoztatása szerint fél tízre fejeződött be a kiürítés, két ittas embert állítottak elő, akik ellenszegültek a hatósági intézkedésnek.

Sérült gyújtószerkezet, gázvezeték a közelben

A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályának tájékoztatása szerint egy amerikai, GP típusú robbanóeszköz került elő a föld alól. A helyszíni tűzszerészparancsnok, Hajdú Gábor már hét órakor azt közölte, hogy feltehetően sérült gyújtószerkezetet tartalmaz a megtalált amerikai robbanóeszköz. Mint mondta, a bombáról az úgynevezett fargyújtó szerkezet hiányzik, elképzelhető, hogy letört, az orrgyújtó szerkezetet pedig nem látták, mert a bomba feje a földbe fúródott. Kilenc óra körül már arról is be tudott számolni, hogy egy repeszromboló bombáról van szó, amelyben 300 kilogrammnyi amatol és TNT-keverék található. A veszélyes robbanóeszközhöz a tűzszerészek addig nem nyúltak hozzá, amíg a lakosság kiürítése nem fejeződött be.

Az [origo]-nak egy tűzszerészeti tevékenységet végző magáncég név nélkül nyilatkozó munkatársa azt mondta, a gyújtószerkezet sérülése nehezítheti a hatástalanítást, ettől ugyanis érzékenyebbé válhatott a bomba. Ha arra lesz szükség, hogy a helyszínen semmisítsék meg a szerkezetet, akkor is van lehetőség arra, hogy tompítsák a hatását - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy igazán pontos véleményt csak azok a tűzszerészek tudnak mondani, akik a helyszínen tartózkodnak.

A Fővárosi Gázművek szóvivője, Csallóközi Zoltán nem sokkal tíz előtt számolt be arról, hogy a bomba egy hat bar nyomású gázvezeték közelében fekszik egy gödörben. A tűzszerészek nem kérték, hogy szakaszolják le a vezetéket, így a szolgáltatás zavartalan a környéken - tette hozzá.

Tábori ágyak, mentők és szendvicsek

A kiürítésben a rendőröknek segítettek a tűzoltók és a polgári védelem szakemberei is. A fővárosi polgári védelem három ideiglenes befogadó állomást alakított ki a hatástalanítás idejére: a Vasas pályán, a Fiastyúk utcai Hegedűs Gyula Általános Iskolában, valamint a Nővér utcában lévő Németh László Gimnáziumban.

Folyamatosan érkeztek az emberek, de nem volt zsúfoltság, sokan inkább az utcán várakoztak - jelentette az [origo] tudósítója a Fiastyúk utcai ideiglenes befogadó állomásról. A mentők ide, a Hegedűs Gyula Általános Iskolába szállították a betegeket, időseket és mozgásukban korlátozottakat. Ezért később a katasztrófavédelem munkatársai felvették az iskolába szállított emberek adatait, hogy informálni tudják az utánuk érdeklődő, aggódó hozzátartozókat. Az [origo] tudósítója találkozott egy asszonnyal, aki 84 éves édesanyját keresve sorra járta a befogadóhelyeket.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A fotóra kattintva megnézheti további helyszíni felvételeinket

A befogadóhelyen száz tábori ágyat állítottak fel, takarókat, ásványvizet, szendvicset és csokit hoztak az otthonukból kitelepített embereknek. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az iskolában összegyűlt emberek türelmét kérte, és azzal nyugtatta őket, hogy elhagyott lakásaikra, értékeikre a rendőrség figyel. Az iskolában mentősök és pszichológusok is voltak, hogy szükség esetén segíteni tudjanak.

Más vonalon jártak a buszok

"Két járatot érint a bomba miatt elrendelt útlezárás: a 20-as és a 30-as buszok mindkét végállomás felé más útvonalon, a Béke úton járnak" - tájékoztatta az [origo]-t kora este a BKV fődiszpécsere, aki szerint ez számottevő késést nem okozott. A Fővinform ügyeletén viszont már azt közölték, hogy a forgalomelterelések miatt a környéken jelentős dugó alakult ki, emiatt a BKV járatai is legalább 15 perces késéssel közlekedtek. "A Béke úton, a Lehet úton és a Róbert Károly körúton torlódott fel forgalom" - jelentette a Fővinform.

A közelben van a Rákosrendező pályaudvar, de csak a hatástalanítása idejére kellett lezárni a Rákosrendező és Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyek közötti vasúti pályát - közölte a MÁV sajtófőnöke, Kavalecz Imre. A lezárás a Budapest-Vác és a Budapest-Veresegyház-Vácrátót vonal három vonatát érintette.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A fotóra kattintva megnézheti további helyszíni felvételeinket

Óriási rombolóereje van az ilyen típusú bombának az MTI-nek név nélkül nyilatkozó tűzszerész szerint, aki több hasonló szerkezet hatástalanításában vett részt. Szerinte ötszáz méteres körzetben mindent "megmozdított" volna, ha felrobban. Mint mondta, az ilyen bomba attól igazán veszélyes, hogy két gyújtószerkezete is van. Arra tervezték, hogy nem közvetlenül a házat rombolja le, hanem robbanásával megrázza a házak alapját, ami miatt az épületek összedőlnek, leborulnak - tette hozzá.

A tűzszerész arról is beszélt, hogy a második világháborús bombázások elsődleges célja az utánpótlási útvonalak elvágása, az infrastruktúra megsemmisítése volt. Budapesten ezért főleg Lágymányosra, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművekre és a fontos vasúti csomópontokra - a déli, a ferencvárosi és a rákosrendezői pályaudvarra - dobtak bombát a szövetségesek.

A II. világháború során az Egyesült Államok repülőgépei 7 ezer 864 tonnányi tonnányi bombát dobtak Budapestre. Átlagosan minden 12. bomba bedöglött, ezek egyikére bukkanhattak Angyalföldön. Az első magyarországi szőnyegbombázást 1944. április 3-án hajtották végre. Ettől naptól kezdve szeptember 20-ig bombázták Magyarországot a dél-olaszországi repülőterekről induló amerikai gépek.