Drágállja a kormányzati tanulmányokat a Fidesz

2008.07.20. 15:37

Hivatali visszaélést követett el a kormány azzal, hogy öt év alatt 4,6 milliárdért íratott külsős cégekkel tanulmányokat - állítja a Fidesz. A kormányszóvivő szerint az Orbán-kormány alatt volt olyan év, amikor 7 milliárdot költöttek kommunikációra.

Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő szerint a Gyurcsány-kormány hivatali visszaélést követett el azzal, hogy 2002 és 2007 között több mint 4,6 milliárd forintot fizettek ki szakértőknek és cégeknek olyan tanulmányokért, amelyek tartalma nem áll arányban ezzel az összeggel. A politikus erről vasárnapi sajtótájékoztatóján beszélt.

A képviselő szerint a 4,6 milliárd forint kifizetése pártfinanszírozási célokat is szolgálhatott, szerinte ezzel az összeggel az MSZP-s és az SZDSZ-es klientúrát is támogatták. Egy állandó vagy akár eseti parlamenti vizsgálóbizottságnak kell megvizsgálnia a tanulmányok ügyét, és ha beigazolódik a gyanú, akkor kezdeményezni kell a szükséges eljárásokat - fogalmazott Nyitrai.

Egy-egy tanulmány elkészítése nem jelent állandó, napi feladatot, ugyanakkor speciális szakértelem szükséges hozzá. Ebből következik, hogy a takarékos megoldást a külső megbízások biztosítják, nem pedig egy nagyszámú szakértői gárda állandó foglalkoztatása. Nem volt ez másképp az Orbán-kormány idején sem" - fogalmazott reagálásában Budai Bernadett kormányszóvivő.

Budai hozzátette: az Orbán-kormány kancelláriája 2001-ben, azaz egy év alatt kormányzati kommunikációra az állami ünnepségek szervezésével együtt közel hétmilliárd forintot fordított. Több mint másfélszer annyit, mint hat év alatt a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány összes minisztériuma tanulmányokra - mondta a kormányszóvivő.

KAPCSOLÓDÓ CIKK