Gyerekek sérültek meg egy leszakadt a körhinta miatt

2008.07.20. 21:25

Tizenheten, főként gyerekek sérültek meg a Pest megyei Tökön, ahol egy falunapon letört egy körhinta egyik tartókonzolja. Négy ember sérülései súlyosak. A rendőrség megkezdte a helyszínelést és a szerkezet üzemeltetőjének kihallgatását. Az MTI úgy tudja, a hinta egy rossz hegesztésnél tört el.

Eltört egy körhinta  tartókonzolja vasárnap a Pest megyei Tökön, a sportpályán. A letört elem ráborult egy színpadra, aminek következtében 17-en megsérültek, közülük egy állapota életveszélyes. Győrffy Pál, a mentők szóvivője a Magyar Rádiónak azt mondta, a sérültek 14-15 éves gyerekek, illetve fiatal felnőttek, közülük négyen súlyos sérüléseket szenvedtek. A helyszínre kilenc mentőautó érkezett, a sérülteket négy budapesti kórházba szállították.

A rendőrök megkezdték a helyszínelést, a vidámpark üzemeltetőjét előállították, őt a vasárnap éjjeli órákban hallgatják ki - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőrség műszaki szakértőjét is a helyszínre várják. A távirati iroda úgy tudja, a tartókonzol a rossz hegesztésnél tört el. 

A körhinta ülései kabinokban helyezkedtek el, amelyek hossztengelyük körül is mozogtak a gyorsulás hatására. A kabinok a forgás legalacsonyabb pontján belecsapódtak a körhinta színpadi részébe, némelyik fejjel lefelé a színpadba ékelődött - jelentették az MTI tudósítói.

A körhinta leszakadó elemeiben több gyermek is ült, közülük is többen megsérültek. A kiérkezett mentők egy órán belül minden sérültet elláttak, nem sokkal este negyed tizenegy után minden mentőautó úton volt a kórházak felé. A rendezők hangosbemondón szólították fel  a jelenlévőket a helyszín elhagyására.


A körhintabaleset a Tök Nagy Buli fantázianéven meghirdetett hétvégi programon történt, amit a helyi községi önkormányzat is támogatott, és amelynek ma esti sztárfellépője a Republic-együttes lett volna. Hasonló nagyságú baleset öt évvel ezelőtt történt, amikor a Csongrád megyei Szegváron felborult egy körhinta. A balesetben hét tíz év alatti gyermek sérült meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK