Lakóházakra lövöldöztek Galgagyörkön

2008.07.21. 13:34

Ismeretlenek lövöldöztek hétfőre virradó éjszaka lakóházakra a Pest megyei Galgagyörkön. Senki sem sérült meg, de a helyi romák félnek, ezért rendőri védelmet kértek. A rendőrség szerint kevesebb lövést adtak le, mint amennyiről az érintett családok beszámoltak, és cáfolták azt is, hogy a támadás összefüggésben lenne a Magyar Gárda egyik korábbi akciójával.

Ismeretlenek lövöldöztek több házra hétfőre virradóra a Pest megyei Galgagyörkön, a Rákóczi utcában több töltényhüvelyt is találtak a rendőrök - mondta Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa. A lövések az ablakokon keresztül érték a négy lakóházat, így annak üvegei betörtek, néhány lövedék a falba is befúródott - mondta az MTI-nek Bangó Lászlóné, akinek konyhaablakán többször is belőttek, majd a fegyver elsütésének hangjára ébredtek fel éjfél után. Elmondta, hogy a családi házban négy felnőtt és két gyermek, köztük egy négyéves kisfiú tartózkodott, de sem a lövés során, sem pedig az összetört üvegdaraboktól nem sérültek meg.

Közlése szerint a mellettük lévő két lakásra és a szemben lévő szomszédjának házára is rálőttek. Bangó Lászlóné azt mondta, az ő házukra 10-15, míg a szomszédos épületekre legalább 20 lövést is leadtak. Nem láttak senkit, de az ismeretlen támadók a kerten át érkezhettek, ugyanis a nyomok arra vezetnek, és az udvaron több töltényhüvelyt is találtak.

Oláh Csaba, a Roma Polgárjogi Mozgalom Pest megyei elnöke az esetről az MTI-nek telefonon azt mondta: legalább 30 lövést adhattak le az ismeretlen támadók, maroklőfegyverből és sörétes puskából, ugyanis ilyen töltényhüvelyeket találtak a romák és a rendőrök.  Véleménye szerint a támadás szoros összefüggésben állhat a Magyar Gárda júniusi akciójával, ugyanis akkor és azt követően megfenyegették a családokat. Megjegyezte, a helyi romák ellen a nyár folyamán már ez a harmadik támadás. Június közepén Galgagyörk romák által lakott részén két család vitája után - az egyik kérésére - a Magyar Gárda mintegy harminc tagja rendőri biztosítás mellett kiköltözette a faluból az egyik ház lakóit.

A rendőrök a nap folyamán tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek, a helyszíni szemlén fegyverszakértő is részt vett. Latorovszki Gábor százados, a váci rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője cáfolta, hogy harminc lövéssel lőttek volna rá a lakóházakra, de azt, hogy pontosan hány találat érte az épületeket, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el. A bűnügyi osztályvezető szerint nincs összefüggés a késő éjszakai és a június közepi támadások, illetve a Magyar Gárda költöztetési akciója között, ugyanis az érintett családoknak nincs közük a korábbi ügyekhez.

Balog József, az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese szerint a helyi romák attól tartanak, éjszaka megismétlődhet a támadás, ezért védelmet kértek a polgármestertől és a rendőrségtől.

KAPCSOLÓDÓ CIKK