Lemondott Elbert Gábor sportszakállamtitkár

2008.07.21. 12:54

Beadta lemondását Elbert Gábor sportszakállamtitkár. Elbert azzal magyarázza a döntését, hogy néhány fontos kérdésben nem ért egyet a sportot is felügyelő önkormányzati miniszterrel.

Elbert Gábor sportszakállamtitkár hétfőn benyújtotta lemondását Gyenesei István önkormányzati miniszternek.

A szakállamtitkár az MTI-nek azzal indokolta lépését, hogy van néhány, számára fontos dolog, amelyről másképp gondolkodnak a sportot is felügyelő miniszterrel. Azt mondta: nem hirtelen döntésről van szó, már korábban megszületett benne az elhatározás.

Az önkormányzati minisztérium közleményében ezzel kapcsolatban azt írta: "Gyenesei István úgy ítéli meg, hogy a sportpolitika fő irányaiban egyetértenek, azonban a szakmai súlypontok meghatározásában, a munkafelfogásban, valamint a munkamegosztásban a véleményük valóban eltérő".

Elbert hétfőn jelentette be, hogy augusztus 8-ával akar távozni. A sportért felelős miniszter ezzel szemben arra tett javaslatot Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, hogy a szakállamtitkár megbízatása - tekintettel a pekingi olimpiai játékokkal kapcsolatos teendőkre - szeptember 1-jei hatállyal szűnjön meg.

A miniszterelnök támogatta ezt és Elbert távozását szeptember 1-től hagyta jóvá. Korábbi távozását Elbert azzal indokolta, hogy minden, az olimpiával kapcsolatos feladatot elvégeztett, előkészítetett.

Gyenesei István arra a kérdésére, hogy ki lép a távozó szakállamtitkár helyére, azt felelte: mivel ő Elbert Gáborral képzelte el a jövőt, ezért egyelőre nem gondolkodott az utódlás kérdésén. Az [origo] hétfőn a szakállamtitkár távozásáról kérdezte az önkormányzati minisztert:

KAPCSOLÓDÓ CIKK