A kormány kérte a Kurucinfo leállítását

Vágólapra másolva!
Magyar közbenjárásra állította le a Kurucinfo radikális honlapot az Egyesült Államokban a szolgáltató - ismerte el szombaton a Hír Tv-ben az igazságügyi miniszter. Az oldal készítői korábban annyit közöltek: a szolgáltató egy bejelentés nyomán, a felhasználási feltételek megsértésére hivatkozva szüntette meg a honlapot.
Vágólapra másolva!

A magyar hatóságok kérésére állították le az Egyesült Államokban a Kurucinfót - mondta el Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szombaton a Hír Tv-nek. Draskovics részletekről nem beszélt, csupán annyit árult el, hogy két hete kérték az amerikai hatóságok segítségét a két ország között fennálló jogsegélyegyezmény alapján.

A magát nemzeti radikálisként meghatározó honlapot, amelyet az USA-ban jegyeztek be és onnan működtettek, két nappal a melegek felvonulása előtt állította le a szolgáltató a felhasználási feltételek megsértésére hivatkozva. Mielőtt megszűnt volna az oldal, a melegfelvonulás megzavarására szólította fel olvasóit. Többek között cikket közöltek arról, hogyan kell a tojások belsejét kiszívni, és a héjakat festékkel feltölteni. A szerző egyértelműen arra buzdított, hogy ilyen tojásokkal dobálják meg a melegeket. A július 5-i felvonuláson súlyos atrocitások érték a melegeket: a dühöngő tiltakozók üvegeket és tojásokat dobálták rájuk, és végül a kisföldalattival kellett kimenekíteni őket a Hősök tere környékéről.

A Kurucinfót 2005. december 30-án az arizonai Scottsdale-ben regisztrálta a Domains by Proxy Inc., amely anonimitiást biztosít. Míg a honlap készítői maguk álnéven írtak, több alkalommal is nyilvánosságra hozták közéleti személyiségek telefonszámát és címét. A kormány 2007 elején adatokat kért jogsegélykérelem formájában az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumától a Kurucinfót működtető egyesült államokbeli szerverről, de hiába, mert az amerikai törvények nem tették lehetővé információk kiadását a weblap működtetőiről.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly augusztusban jelentést kért az igazságügyi tárca vezetőjétől arról, milyen lehetőségek vannak a jogi fellépésre a honlap üzemeltetőivel szemben. "A Kurucinfo nevű internetes kiadvány kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről, a személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprásáról vált hírhedtté" - állt Gyurcsány akkori levelében.

Miután a szolgáltató július 4-én lekapcsolta a honlapot, a Kurucinfo szerkesztői közleményt jelentettek meg, melyben úgy magyarázták a történteket: a szolgáltatóhoz bejelentés érkezett arról, hogy az oldal megsérti a felhasználási feltételeket. A cég szabályzata szerint jogtalan használatnak minősül, ha tárhelyüket illegális tevékenységre, többek közt terrorizmus támogatására, halálos fenyegetésre, zsarolásra, személyiségi jogok megsértésére, hitelkártya-csalásra vagy multi-level-marketing céljára használják. A honlap forgalma Texasban szakadt meg. Néhány nappal később az oldal egy Arizona állami szerverről újra indult, de az új szolgáltató is leállította.

Július 16-án Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott köszönetet mondott az amerikai nagykövetnek azért, hogy az Egyesült Államok megszüntette a Kurucinfót. Draskovics azzal magyarázta a magyar hatóságok közbenjárását a honlap betiltásában: "Elfogadhatatlan, hogy valakik az internet ismeretlensége mögé bújva személyiségi jogokat sértsenek, bűncselekmény elkövetésére hívjanak fel, másokat gyalázzanak, akár törvényeket sértenek, akár csak erkölcsi szabályokat tekintenek semmisnek".