Bábuhoz riasztották a balatoni vízimentőket

Vágólapra másolva!
Egy baseballsapkába, ruhába felöltöztetett, szörfhöz rögzített bábuhoz riasztották pár napja a balatoni vízimentőket, akik másfél órán át kutattak a tavon a hamis riasztás alapján. Az esetet jelentették a rendőrségen, és ha megtalálják a bábu készítőjét, akkor a riasztás több tízezres költségét biztosan meg kell térítenie.
Vágólapra másolva!

Kitömött bábuhoz riasztották a vízimentőket kedden este a Balatonon. A telefonos bejelentés szerint egy szörfdeszkán hánykolódó embert láttak a viharos szélben, távol elsodródva a parttól. Több rohamegység indult a bajbajutott keresésére, de másfél órás keresés után egy kopott szörfdeszkára bukkantak, amelyre valaki egy ruhákból életszerűen kitömött - még cipőt és baseballsapkát is viselő - bábut erősített.

A történtekről a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) értesítette a rendőrséget, de azt egyelőre nem tudni, indul-e eljárás az ügyben - mondta az [origo]-nak Tar Mihály, a szakszolgálat szóvivője. Szerinte elsőként azt kellene kideríteni, van-e kapcsolat a bejelentő és a bábu készítője között, hiszen elképzelhető, hogy maga a riasztás jóhiszemű volt, segíteni akartak, mikor felfedezték "az emberhez tényleg nagyon hasonló" alakot a vízben.

A legrosszabb lehetőség a szóvivő szerint az, ha szándékos átverésről van szó, vagyis valaki "poénból" elkészítette a bábut, majd riasztotta a mentőket. Tar Mihály szerint ilyen eseteknél csak szerencse kérdése, hogy a heccből kihívott egységre nincs szükség olyan helyen, ahol valaki tényleg segítségre szorulna.

Ha megtalálják a hamis riasztás felelősét, pénzbüntetésre számíthat és meg kell térítenie a bevetés költségeit is, amely - ha nem ember kimentéséről van szó - óránként több mint 32 ezer forint. A szóvivő szerint sok téves riasztásuk van ugyan, de a keddi esethez hasonló átverések nem jellemzők.