Megtalálták a debreceni temetőből ellopott obeliszket

2008.07.28. 12:52

Egy fémtelepen találták meg a rendőrök a debreceni temetőből ellopott négytonnás öntöttvas síremlék egy részsét. A nyomozók eljutottak a 25 éves elkövetőhöz is, aki beismerte a bűncselekményt és más lopásokat is.

Állampolgári bejelentés alapján, egy vashulladék telepen találták meg a rendőrök azt a a 2,5-3 méter magas, 3-4 tonna súlyú öntöttvas obeliszket, amit a debreceni temetőből loptak el 2008. április 16 és július 10. között - közölte honlapján a rendőrség. A sértett július 10-én látogatta meg a családi sírhelyet, amikor észlelte, hogy a betontalapzatról a felfelé magasodó emlékművet eltulajdonították.

A rendőrségi felhívásra egy állampolgár bejelentést tett, hogy az egyik debreceni vastelephelyen látta a keresett öntöttvas emlékmű talapzatát, melyről fényképeket is készített. A bejelentés alapján a rendőrök ellenőrzést tartottak a telephelyen, ahol előkerült az öntöttvas síremlék talapzata, majd a további adatgyűjtés eredményeként eljutottak egy 25 éves fiatalemberhez.

A gyanúsított elmondta, hogy alkalmi munkát végzett a temetőben, amikor felfigyelt a síremlékre. Látta, hogy a rögzítő csavarok már rozsdásodtak, így a szobor felső része elmozdítható, úgy döntött, ellopja. A bűncselekményt június elején hajtotta végre, az emlékművet személygépkocsival vitte el, és néhány nappal később egy debreceni telephelyen 10 ezer forintért adott túl rajta. Egy hónappal később a szobor alsó részét is elvitte, és egy másik helyi telepen értékesítette 11 ezer forintért. A gyanúsított a kihalgatás során összesen hat egyéb lopást is beismert.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK