Örökségért ölhettek a darabolós gyilkosok

Vágólapra másolva!
A gyanú szerint halálra kínozták, majd feldarabolták gyilkosai azt a 47 éves pásztói férfit, akinek mardaványaira a múlt héten bukkantak rá a rendőrök. A tettesek a férfi által örökölt pénzhez akartak hozzájutni, egyikük az után tett vallomást, hogy más bűncselekmény miatt letartóztatták.
Vágólapra másolva!

Örökségét akarták megszerezni, és emiatt 2005-ben halálra kínozták azt pásztói férfit, akinek feldarabolt maradványait a múlt héten találták meg. A két gyanúsítottat őrizetbe vettek, a harmadik más ügy miatt börtönbüntetését tölti - jelentette be hétfőn, sajtótájékoztatón a rendőrség Salgótarjánban.

A pásztói, akkor 47 éves férfit 2005 decemberétől eltűntként körözte a rendőrség. Az ügyben most állt be fordulat, miután az egyik elkövető vallomása alapján múlt csütörtökön megtalálták a feldarabolt holttest maradványait Pásztó külterületén, egy szennyvízaknában - közölte Némedi Gábor a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

A férfi azután tűnt el, hogy nagyobb összeget örökölt egy eladott családi házból. A nyomozók akkor terepkutatást tartottak, kutakat is kiszivattyúztak, de a keresés nem vezetett eredményre. Idén nyáron vagyon elleni bűncselekmények miatt börtönbe, illetve előzetes letartóztatásba kerültek olyan emberek, akik korábban is gyanúsak voltak az ügyben, és elszámoltatásuk során egy nő vallomást tett.

Így derült ki, hogy 2005 decemberében a férfit lakásán megkötözték, és vallatni kezdték, hogy megtudják, hol van az örökölt pénze. Az áldozat belehalt a puszta kézzel és botokkal elkövetett kínzásba. Holttestét fejszével és fűrésszel feldarabolták, és egy városszéli derítőbe dobták - a derítő kiszivattyúzása után előkerültek a férfi csontjai.

Az elkövetők egyike, egy férfi börtönben van, egy nőt és egy, a bűncselekmény idején 16 éves fiút őrizetbe vettek. A rendőrség úgy tudja, hogy a tettesek nem jutottak hozzá a keresett pénzhez. Némedi Gábor elmondta, a nymozók az után tértek vissza a pásztói esetre, hogy az ORFK elrendelte a gyanús eltűnési ügyek felülvizsgálatát.