Szonda: elszántabbak lettek az MSZP-szavazók

Vágólapra másolva!
Nem csökkent tovább a különbség a Fidesz és az MSZP népszerűsége között - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amit a Népszabadság ismertet. A múlt hónapban ugyanis ledolgozott néhány százalékpontot óriási hátrányából a szocialista párt, mostanra ez nem változott, az MSZP - mintegy 18 százaléknyi - szavazótábora viszont elszántabb és aktívabb lett, bár még mindig jóval lemarad az ellenzéki hívek mögött.
Vágólapra másolva!

Bár júniusban csökkent a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között, júliusban nem folytatódott a hónapok óta különösen összezsugorodott szocialista tábor növekedése. Az MSZP-re jelenleg a magyarok 18 százaléka szavazna, míg a Fideszre 32 százalék. Az SZDSZ és az MDF két százalékot érne el, ha most vasárnap lennének a választások, míg a KDNP, a MIÉP és a Jobbik egy-egy százalékot. A biztos választók körében nagyobb a szocialisták hátránya: a Fidesz 60 százalékával szemben csak 28 százalék - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos júliusi, 1500 fős felmérésére hivatkozva.

Júliusban bár az MSZP táborának mérete nem változott, a szocialistahívek önbizalma némileg megnőtt, közülük többen mennének el szavazni, az ellenkező oldalon pedig csökkent az MSZP-t hevesen elutasítók tábora a felmérés szerint. Ugyanakkor vitathatatlan a Fidesz előnye itt is: választói optimistábbak és elszántabbak, 90-95 százalékuk biztos pártja választási győzelmében. Ezt az MSZP-szavazók 37 százaléka mondhatja el magáról (igaz, ez az arány jóval magasabb a korábbi 20-22 százaléknál).

Míg a magukat MSZP-snek vallók 63 százaléka menne el mindenképpen szavazni a Szonda felmérése szerint, addig a fideszesek 70 százaléka biztos a részvételében. Még akkor is, ha a Fidesz tábora kevésbé követi a közéleti eseményeket, míg a szocialisták híveit jobban érdeklik a hírek - írja a Népszabadság.