Nyomoznak a kormányzati portál ügyében

2008.08.06. 16:22

Nyomozást indított a rendőrség a kormányzati portál ügyében egy állampolgár feljelentése nyomán. A gyanú hűtlen kezelés, egyelőre azonban azt sem tudni, hogy pontosan melyik honlapot érinti a nyomozás.

Hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a kormányzati portál közbeszerzési pályázata ügyében - közölte a BRFK szerda délután.

A rendőrség közleménye szerint az eljárás állampolgári feljelentés alapján indult, amelynek ügyében a Fővárosi Főügyészség feljelentés kiegészítést rendelt el, és ennek lefolytatására a BRFK-t jelölte ki. "A feljelentés kiegészítésben meghatározott feladatok végrehajtására" rendelt el a gazdaságvédelmi főosztály nyomozást hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - derül ki a közleményből.

A BRFK további részleteket nem közölt az ügyről. Így viszont az nem egyértelmű, hogy pontosan melyik kormányzati honlapról van szó. Az utóbbi hónapokban több ellenzéki politikus is kifogásolta azonban a 200 milliós ráfordítással létrehozott kormanyszovivo.hu nevű oldalt, amely szerintük túl drága volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK