Mentőautó karambolozott, négyen megsérültek

Vágólapra másolva!
Egy kamionnal és egy személyautóval ütközött össze egy mentőautó Szeged közelében. A mentőautóban ülők közül négyen könnyebben megsérülek, mindannyiukat kórházba vitték.
Vágólapra másolva!

Négyen megsérültek, amikor egy szlovák kamion összeütközött egy olasz mentőautóval és egy személygépkocsival Szeged határában, az 5-ös úton - közölte a rendőrség. A balesetben a mentőautóban szállított emberek közül négyen sérültek meg, őket kórházba szállították. Az első adatok szerint mindannyian könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A Temesvárra beteget szállító mentőautó és egy személygépkocsi éppen Szeged felé tartott, amikor lassítaniuk kellett, mert az előttük haladó jármű lekanyarodott balra egy mellékútra. Ezt azonban nem vette észre időben a mögöttük közlekedő tehergépjármű vezetője, és így az előtte haladó mentőbe rohant - mondta Pál János, a Csongrád megyei rendőrség szóvivője. Az ütközés következtében a mentő belecsúszott az előtte lassító személygépjárműbe - tette hozzá.