Botrányba fulladt a Kotta Fesztivál

Vágólapra másolva!
Tizenhat év után idén kudarcba fulladt a hajdúböszörményi Kotta Fesztivál. Volt, akit négynapos belépőjével nem akartak beengedni, több koncert elmaradt. A helyi lap szerint finanszírozási problémák vannak a háttérben.
Vágólapra másolva!

Botrányba fulladt, és szombaton gyakorlatilag bezárt a hajdúböszörményi Kotta Fesztivál, amelyet az idén már 17. alkalommal rendeztek volna meg a hajdúvárosban - értesült az MTI szombaton több csalódott fiataltól. Már a fesztivál első napján gondot okozott, hogy a négynapos belépővel érkezőket nem akarták beengedni, mondván, hogy ez már nem "az a fesztivál" - állították a fiatalok. Ezután futótűzként terjedt, hogy bezár a tizenhat éven át sikeres rendezvény.

A Hajdú-bihari Napló szombati száma arról írt, hogy a szervezők már csütörtökön válságtanácskozást tartottak a helyi önkormányzati képviselőkkel közösen, és ígéretet tettek a fesztivál megmentésére. A lap szerint még aznap át is utaltak négymillió forintot a csütörtöki költségek fedezésére, de aztán elzárkóztak a rendezvény további finanszírozásától. Az ígért több színpad helyett pénteken már csak egy üzemelt, elmaradt több koncert is. A vártnál eleve jóval kevesebben keresték fel az idei fesztivált, mindössze néhány százan érkeztek a rendezvényre.