Diszkódrog okozta a keceli túladagolást

Vágólapra másolva!
Nem herointól, hanem diszkódrogoktól lett rosszul az az öt fiatal, akikre eszméletlenül találtak rá szombaton egy keceli szórakozóhelyen. A rendőrség a kábítószereket egyelőre nem akarja megnevezni, mindössze annyit közöltek, a fiatalok szervezetében többféle szert is találtak.
Vágólapra másolva!

Az elvégzett vizsgálatok szerint nem heroin okozta a keceli diszkóban szombaton eszméletét vesztő öt fiatal rosszullétét, de mindannyian kábítószert fogyasztottak - közölte vasárnap a rendőrség. Ez azért érdekes, mert a budapesti és a miskolci kábítószerrel kapcsolatos halálesetek többségénél heroint használtak az elhunytak.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, Bács-Kiskun Megyei rendőrkapitányság szóvivője az [origo]-nak azt mondta: a kórházba került fiatalok mindegyike fogyasztott kábítószert, egy-egy fiatal szervezetében pedig többféle szert is kimutattak a vizsgálatok. A szóvivő hozzátette: a kábítószereket egyelőre nem akarják megnevezni, konkrétumok nélkül mindössze annyit mondott, diszkódrogokról van szó.

A Bács-Kiskun megyei Kecelen, egy diszkóban szombaton találtak az öt eszméletlen fiatalra, mindannyiuknál életmentő beavatkozást kellett végezni. Az ügyben felmerült a kábítószer-túladagolás lehetősége. Közülük hármat mesterségesen kellett lélegeztetni.

Két fiatalt mentőhelikopter szállított Budapestre, míg három fiatalt mentővel Kalocsára és Kiskunhalasra szállítottak. A kiskunhalasi kórházba szállított két fiatal közül az egyik elhagyhatta a kórházat, a mentő helikopterrel a fővárosba szállított két fiatal is délután távozik a kórházból.

A rendőrség szerint nincs összefüggés az elmúlt napokban, Budapesten és Miskolcon halállal végződött kábítószer fogyasztás és a keceli eset között. A fővárosban négy nap alatt hat kábítószerrel kapcsolatos haláleset történt. A héten Miskolcon is meghalt két heroinista.