A gyalogosokat is ellenőrzik a rendőrök

2008.08.13. 6:25

Újabb akciót indít a rendőrség, a jövőben a gyalogosokat és a bicikliseket is ellenőrizni fogják - írta a Népszava. Bencze József országos főkapitány szerint a gyerekek közlekedési szokásait is javítani akarják.

A gyalogosokat és a bicikliseket is ellenőrizni fogja a jövőben egy akció keretében a rendőrség - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány, akivel a Népszava szerdai száma közölt interjút.

Bencze szerint a közlekedési baleseteknek nem mindig az autós az oka. Százból nyolc esetben éppen a gyalogosok a balesetek okozói a főkapitány szerint, és nagyjából ugyanennyi a kerékpárosok számlájára írható eset. Bencze közölte azt is, a rendőrség szerepet kíván vállalni a gyerekek közlekedési szokásainak javításában.

A közlekedésbiztonság javítását célozza az is, hogy a rendőrség felmérte az összes baleseti gócpontot Magyarországon, azokat a helyeket, ahol korábban halálos vagy súlyos balesetek fordultak elő. Bencze József közölte, ezeket az adatokat megküldték a közlekedési hatóságnak, valamint az érintett települési önkormányzatoknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK