Magyar Nemzet: Megemelnék az osztálylétszámokat

Vágólapra másolva!
Még inkább ösztönözné az iskola összevonásokat az oktatási tárca - írja a Magyar Nemzet. Amíg korábban az állami támogatás feltétele az volt, hogy egy iskola 5. osztályába legalább 14 diák járjon, szeptembertől ez a szám 17-re nő. Több intézmény ezt csak összevonásokkal tudja majd biztosítani.
Vágólapra másolva!

A korábbinál is jobban akarja ösztönözni az oktatási a tárca az iskola összevonásokat - írja a Magyar Nemzet.

Korábban a kis települések iskolái akkor kaptak állami támogatást, ha az 5. évfolyamon legalább a törvényben előírt átlaglétszám 60 százalékát, vagyis a 14 főt elérte a gyerekek száma. A napilap szerint szeptembertől már átlaglétszám 75 százalékát kell elérni, vagyis legalább 17 gyereknek kell egy osztályba járnia ahhoz, hogy az intézmény megkapja a szükséges támogatást. Ráadásul az osztálylétszámot nem csak az 5., hanem a 6., 7. és 8. évfolyamon is mérnék.

Mivel a kis iskolák nagy része már a 14 fős osztályokat sem tudta biztosítani, ezért az utóbbi években több száz iskolát voltak kénytelenek összevonni. A Magyar Nemzet szerint az új szabályozással a tárca azt akarja elérni, hogy óriási társulások jöjjenek létre, vagyis akár 5-10 iskolát olvasszanak össze egybe.

A napilap szerint a 10 ezer főnél nagyobb települések is nehezebb helyzetbe kerülhetnek: a 10 ezer főnél nagyobb községeknek és a városoknak ugyanis szeptembertől az átlaglétszám 100 százalékát, azaz minimum 23 fős osztályokat kellene biztosítani ahhoz, hogy megkapják az állami támogatást.

Az [origo] ezzel kapcsolatban megkereste az Oktatási és Kulturális Minisztériumot, a tárca sajtóosztálya azonban egyelőre nem válaszolt a kérdéseinkre.