Dávid Ibolyának újabb kihívója akadt az elnöki posztra

Vágólapra másolva!
Az MDF eddigi három elnökjelöltén kívül a párt Fejér megyei választmánya Viniczai Tibort ajánlja pártelnöknek, igaz, csak második helyen - írja a Népszabadság. Ez érdekes helyzetet teremt, mivel a demokrata fórum választási szabályzata szerint legfeljebb hárman léphetnek színre a tisztújításon.
Vágólapra másolva!

Négyre növekedett az MDF-ben az elnökjelöltek száma - írja a Népszabadság. Ahogy az [origo] is beszámolt róla, Dávid Ibolya első számú kihívója Almássy Kornél alelnök. Olajos Péter EP-képviselőn kívül az MDF Fejér megyei választmánya Viniczai Tibort is pártelnöknek ajánlotta - igaz, csak második helyen. Fejér megye első helyen Dávid Ibolyát jelölte.

Az MDF jelenlegi elnökének előnye jelentős, Fejér mellett Hajdú-Bihar, Tolna, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is mellette tette le a voksát. Almássy Kornélt Somogy és Heves megye ajánlotta, e két megye második helyen jelöli Dávid Ibolyát.

Noha még csak hét megye jelölése ismert, azért érdekes a statisztika, mert az MDF országos választmányának felhatalmazása van arra, hogy a jelölteket előzetesen szűrje. A párt választási szabályzata szerint legfeljebb hárman léphetnek színre a tisztújításon. Egy meg nem nevezett MDF-es politikus a lapnak úgy nyilatkozott, Viniczai Tibor jelölése megkavarta a képet. Róla és Olajos Péterről lehet tudni, hogy lojálisak Dávid Ibolyához, Almássy-nak viszont nehéz dolga lesz, ha nem tudja megszerezni a kellő támogatottságot, azaz a százfős MDF-választmány legalább felének bizalmát.