Vágólapra másolva!
Kedden jelentette be az Egészségügyi Minisztérium, hogy ha a szülők kérik, ingyen beoltják egy éven aluli gyerekeiket a pneumococcus elleni védőoltással. Előtte azonban többféle verzió látott napvilágot arról, kiket is lehet ingyenesen beoltani, így a gyerekorvosok teljesen összezavarodtak. 2010-től várhatóan a kötelező oltások közé emelik a pneumococcus ellenit is, de ennek részleteit még a szaktárca se tudja.
Vágólapra másolva!

Az Egészségügyi Minisztérium keddi közleménye szerint október 1-jétől 1 év alatt ingyenesen beoltják pneumococcus elleni védőoltással azokat a gyerekeket, akiknek szülei ezt kérik. Egy és két év között azokat oltják ingyenesen a szülők kérésére, akik egészségügyi rizikócsoportba tartoznak, vagyis akik bizonyos súlyos betegségben szenvednek. 2 és 5 éves kor között a rizikócsoportba tartozók 70 százalékos támogatással, körülbelül 5 ezer forintért jutnak a védőoltáshoz, míg a többiek továbbra is teljes áron, 16 ezer forintért juthatnak hozzá az oltóanyaghoz.

A pneumococcus súlyos szövődményeket, többek között tűdőgyulladást, agyhártyagyulladást, vérmérgezést vagy középfülgyulladást okozhat. Eddig a rizikócsoportba tartozók 70 százalékos támogatással jutottak a vakcinához, mindenki más teljes áron vehette meg életkortól függetlenül. A védőoltás nem kötelező, de a gyerekorvosok ajánlják beadását. A pneumococcus évente több mint 700 ezer 5 év alatti gyermek halálát okozza világszerte. A legveszélyeztetettebb korosztály az 5 éven aluli gyerekek és a 65 év feletti felnőttek.

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete (HGYE) üdvözölte, hogy a gyerekek egy része ingyenesen hozzájuthat a védőoltáshoz, azonban a sorozatos, félreérthető tájékoztatások miatt a gyerekorvosok összezavarodtak, és emiatt nem tudták megfelelően tájékoztatni a szülőket sem - mondta az [origo]-nak Huszár András, a HGYE elnöke.

Az orvosok azt kifogásolják, hogy az év eleje óta számos verzió látott napvilágot arról, kiket lehet ingyenesen oltani. Először Horváth Ágnes korábbi egsézségügyi miniszter jelentette be április végén, hogy minden 2 éven aluli gyereket ingyenesen beoltanak, és ígéretet tett arra is, hogy 2010-ig a pneumococcus elleni oltás is bekerül a kötelező oltási rendbe.

Pár hónappal később azonban az Egészségügyi Minisztériumtól egy olyan anyag került ki véleményezésre a HGYE-hez, amely azt tartalmazta, hogy csak a rizikócsoportba tartozó két éven alatti gyerekek kaphatják meg ingyen az oltást. A HGYE válaszában azt írta, hogy tartják magukat az eredeti elképzeléshez, miszerint minden 2 éven aluli gyereket oltsanak, mert ez szakmailag indokolt - mondta Huszár.

Közben az ÁNTSZ minden házi gyerekorvoshoz eljuttatott egy kérést, miszerint augusztus 22-ig közöljék, hány rizikócsoportba tartozó gyerek van a praxisukban. Vasárnap viszont Daróczi Dávid kormányszóvivő bejelentette: októbertől minden két év alatti magyar gyermeknek ingyenes és kötelező lesz a pneumococcus elleni védőoltás.

"Ez kiverte nálunk a biztosítékot" - közölte Huszár, aki szerint a gyerekorvosok az ellentmondó információk hatására nem tudják, mit tanácsoljanak a szülőknek. Ismételt kérdésükre adta ki a tárca a keddi közleményt, miszerint egyéves kor alatt jár ingyen az oltás, de csak a szülő kérésére, vagyis nem kötelező jelleggel. "Ez kompromisszum lehet, valószínűleg anyagi okokból nem tudják felvállalni az összes 2 éven aluli gyerek oltását" - mondta a HGYE elnöke.

Huszár szerint a legnagyobb gond, hogy az első bejelentés hatására sokan nem írták fel a szülők kérésére az oltóanyagot, inkább azt tanácsolták, hogy várják meg, amíg az állam kifizeti az oltást. A 6 hónapon aluli gyerekeket ugyanis 4-szer kell összesen oltani, ami 64 ezer forintba kerül, 6 hónapos és 2 éves kor között pedig 3 oltásra van szükség összesen. "Rizikós azt tanácsolni a szülőknek, hogy várjanak, mert közben megbetegedhet a gyerek, de ekkora összegnél nem mindegy, ki fizeti ki" - mondta a szervezet elnöke. A későbbi hírek hatására újra elkezdték felírni az oltóanyagot, majd a hétvégi bejelentés újra elbizonytalanította az orvosokat.

Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályán az [origo]-nak azt mondták: a közlemények világosak voltak, csupán az ÁNTSZ rizikócsoportba tartozókra vonatkozó kérése okozhatott zavart a gyerekorvosok körében. A sajtóosztály munkatársa szerint a keddi közlemény a végleges verzió, az már nem fog módosulni. Hozzátette: erről a gyerekorvosokat és a szülőket igyekeznek tájékoztatni, valószínűleg plakátokat helyeznek majd el a rendelőkben.

Arról azonban még mindig folynak az egyeztetések, hogy 2010-től hogyan válik kötelezővé a védőoltás. A sajtóosztályon úgy fogalmaztak: "felmenő rendszerben kiterjesztik" a védőoltást.