Sok mázsa krumplival és barackkal távoztak tolvajok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsódobszáról illetve Legyesbényéről. Az egyik csoportot elfogta a rendőrség, a másikat még keresik.

Három napig jártak tolvajok egy alsódobszai termelő veteményesébe, ahonnan több mint félmillió forint értékű burgonyát vittek el, mire a tulajdonos észrevette a lopást - ismertette Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.

A rendőrök lesben álltak, mivel abból indultak ki, hogy a tolvajok addig járnak a földre, míg betakarítanivaló van. Húsz tolvajt számláltak össze, akik autóval, kerékpárral, gyalog érkeztek, de közülük csak ötöt fogtak el, a többieket még keresik.

Dobi Tamás beszámolt arról is, hogy a Legyesbénye külterületén lévő barackosból mintegy 700 kilogramm barackot szüretelt le egy másik csapat, ezek tagjait is keresik még.

Mindkét ügyben a Szerencsi Rendőrkapitányság nyomoz - tette hozzá Dobi Tamás.