Vágólapra másolva!
Közvetlen, pártok közti tárgyalásra hívta az SZDSZ-t Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök. Gyurcsány kedd délután először reagált érdemben arra, hogy a szabad demokraták hétvégén viszautasították gazdasági és adópolitikai programját. A szocialista elnökség tagjai is felsorakoztak Gyurcsány mellett, aki úgy fogalmazott, megértették az SZDSZ-es képviselők elmúlt napokban tett megjegyzéseit. Az SZDSZ rövid közleményben azt válaszolta: a párt ügyvivői testülete pénteken dönt Gyurcsány ajánlatáról.
Vágólapra másolva!

Közvetlen tárgyalásra tett ajánlatot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök a szocialista párt elnökségének nevében az SZDSZ részére kedden, miután a hétvégén a szabad demokraták elutasították a kormány új cselekvési programját. "Az MSZP elnökeként megerősítem, hogy közvetlen politikai tárgyalást kívánunk folytatni az SZDSZ-szel arról, hogyan tudjuk a parlamentben és a kormányban közösen szolgálni Magyarországot" - jelentette ki Gyurcsány.

A kormányfő úgy fogalmazott, megértették a megjegyzéseket, amiket az SZDSZ ügyvivői testülete tett az elmúlt napokban - például, hogy a tervezetben foglaltnál nagyobb kiadáscsökkentésre van szükség -, és várják a konkrét változtatási javaslataikat. "Nem levelezőpartnerei vagyunk egymásnak" - tette hozzá Gyurcsány, aki szerint az üzengetés helyett itt az ideje felelősen tárgyalni az ország stabilitása érdekében. Szeptembernek különös jelentősége van törvényhozási naptárban, ekkor kell tisztázni az alapvető kérdéseket - mondta.

A kormányfő Megegyezés címmel múlt szerdán tette közzé a gazdaság fellendítésére, illetve az adórendszer átalakítására vonatkozó elképzeléseit. Kedden Gyurcsány ezt úgy értékelte, hogy a tervezettel lezárult a 2006-tól kezdődő kormányciklus egy része, hiszen az új program célja, hogy az egyensúlyteremtés és a megszorítások után növekvő pályára állítsa az országot. A miniszterelnök - aki mellett a sajtótájékoztatón felsorakozott az MSZP több vezető tisztségviselője, így Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre és Lamperth Mónika - ezúttal is méltatta a javaslatot, de hosszan beszélt arról is, hogy szükség lehet kompromisszumokra a szükséges parlamenti támogatás érdekében. Keresni kell a megegyezést - mondta Gyurcsány.

Az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor Népszabadságnak adott interjújában azt vetette fel, hogy az ország érdekeit egy szakértői kormány megalakulása szolgálná legjobban, és így lenne legnagyobb esély a gazdaság talpra állítására is. Az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre Gyurcsány Ferenc kedden azzal válaszolt: nem az a kérdés, milyen a kormány összetétele, hanem, hogy mire kap felhatalmazást a parlamenttől. Mint mondta, a szakértői és a politikai kormány között annyi különbség van, hogy előbbiben pártokhoz közvetlenül nem kötődő emberek vesznek részt, míg a politikai kormányban pártok vezető politikusai ülnek. Nincs azonban különbség abban, hogy a kormány csak azt tudja megtenni, amire a parlament felhatalmazza. Konkrétumok nélkül Gyurcsány annyit jegyzett meg, hogy semmilyen személyes árat nem tart nagynak az ország érdekében.

Az SZDSZ nem sokkal Gyurcsány Ferenc bejelentése után rövid közleményben reagált, amely szerint a párt pénteki ügyvivői testületi ülésén döntenek az MSZP elnökének ajánlatáról.

Forrás: MTI

Gyurcsány Ferenc korábban kijelentette, lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényekhez szorosan kapcsolódó költségvetést. A kisebbségben kormányzó szocialistáknak ehhez szüksége lenne a koalícióból kilépett SZDSZ vagy más ellenzéki képviselők támogatására. Az SZDSZ ügyvivője, Horn Gábor még nem sokkal Gyurcsány keddi sajtótájékoztatója előtt is arról beszélt, hogy "nem túl biztató" a helyzet, míg a párt sajtóosztálya azt közölte, hogy belátható időn belül nem kezdenek tárgyalásokba Gyurcsány Ferenccel.