Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerint jelenleg egy szakértői kormány megalakulása szolgálná legjobban Magyarország érdekét. A szabad demokraták elnöke erről a Népszabadságnak adott interjúban beszélt. Fodor azt mondta, ismer olyan embert, akit mind az öt parlamenti párt elfogadna kormányfőnek, nevet azonban nem említett.

Szakértői kormány megalakulása szolgálná legjobban Magyarország érdekét - jelentette ki Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Népszabadságnak adott interjúban. Fodor közölte: tárgyalna még az MSZP-vel a múlt héten ismertetett cselekvési programról, de elsősorban egy szakértői kormány felállításában látja a gazdaság talpra állításának esélyét. A rendszerváltás óta nem volt még ekkora esélye a szakértői kormány felállításának - mondta a pártelnök.

Gyurcsány nélkül

Az SZDSZ elnöke az interjúban azt mondta, ismer olyan embert, akire mind az öt parlamenti párt rábízhatná a kormányzás felelősségét, de nem mondta meg, hogy kire gondol. Úgy tűnik, hogy az SZDSZ nem Gyurcsány Ferenccel képzeli el az együttműködést. Erre utal, hogy a szabad demokraták elnöke szerint a szakértői kormány felállítása is új miniszterelnök kinevezését jelenti.

Fodor az interjúban úgy definiálta a szakértői kormányt, hogy annak fő érdeke nem az újraválasztás, hanem az ország előtt álló legfontosabb feladatok megoldása. A szakértői kormány kulcspozícióiban elismert és elfogadott szakemberek vannak, akik feladata a következő választásokig elvezetni Magyarországot - fogalmazott Fodor. A politikus hozzátette: egy új koalíció megkötésének valószínűsége minimális.

Az MSZP tárgyalna

Gyurcsány Ferenc kormányfő szerdán hozta nyilvánosságra az adórendszer átalakítását több lépésben bemutató tervezetét. Kiss Péter, az MSZP alelnöke pénteken arról beszélt egy interjúban, hogy a program felhívás keringőre az SZDSZ felé, és nem tartotta lehetetlennek a koalíció felélesztését. Az SZDSZ kétnapos hétvégi ügyvivői ülésén viszont úgy ítélte meg, hogy a program csak az MSZP és Gyurcsány politikai túlélését szolgálja, így nem fogadható el még tárgyalási alapnak sem.

Nem gondolkozott el az MSZP a miniszterelnök cseréjén a szabad demokraták elutasító válaszát követően - jelentette ki Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel. A politikus szerint a szocialisták pontosan tudták, hogy nem egyszerű partner a szabad demokraták szövetsége, de érdemibb tárgyalásokra számítottak. Suchman szerint az SZDSZ nem teheti meg, hogy állandóan meghatározza, hogy ki legyen az ország vezetője.

Bizonytalanságról ír az osztrák sajtó 

A Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett korszak után bizonytalan jövő elé néz az ország - írta a magyarországi belpolitikai helyzetről szóló keddi cikkében a Standard című osztrák lap. A napilap szerint bizonytalan, hogy egy ideológiától mentes szakértői kormány alakul-e, vagy pedig nyomban kiírják az előre hozott választásokat. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a következő választásokat az Orbán Viktor volt kormányfő vezette Fidesz fogja megnyerni. Ám hogy Orbán milyen politikát követ majd, azt továbbra is homály fedi: eddigi üzenetei túlságosan is zavarosak voltak, a baloldali populizmus keveredett bennük nacionalista jelszavakkal.

A Standard szerint a szocialistáknál, akik Gyurcsányt a hatalom megtartása érdekében használták fel, ismét kiütközik, hogy a párt több mint egy évtizede egyhelyben topog. Jelenleg senki sem tud olyasvalakit ajánlani Gyurcsány helyébe, aki megtestesíthetné a reményt. Horn Gyulának, az 1994-1998-as időszak reform-kormányfőjének kiválása óta az MSZP-ben nem zajlott le nemzedékváltás, nem kaptak felelős posztot a fiatalok - írta az osztrák lap.