Nem bírunk ellenállni a gyógyszerhabzsolásnak

Vágólapra másolva!
Az első panasznál egyből a gyógyszerhez nyúlnak - az egészségbiztosítási pénztár szerint ez az oka, hogy Európában a franciák és a görökök mellett a magyarok szedik feleslegesen a legtöbb gyógyszert. Hiába próbálkozott a kormány szigorral és ésszerűsítéssel, az elmúlt hónapokban megint egyre több gyógyszert eszünk. A fájdalomcsillapítók és a nyugtatók a kedvenceink.
Vágólapra másolva!

Több gyógyszert fogyasztanak a magyarok, mint ami szükséges volna - állítja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Az egészségbiztosító szerint Európában a franciákra, a görögökre és magyarokra jellemző leginkább, hogy akkor is gyógyszert vesznek be, amikor arra nem lenne szükség.

A felesleges fogyasztás oka, hogy a magyarok, más nemzetektől eltérően, már az első panaszok jelentkezésekor gyógyszerhez nyúlnak, nem mérlegelik a lehetséges mellékhatásokat. Főként nyugtatóknál, fájdalomcsillapítóknál, antibiotikumoknál jellemző mindez - a statisztikák a felhasznált gyógyszeres dobozzal számolnak.

Magyarországon 2001 és 2007 között évente 15 százalékkal nőtt a gyógyszer-értékesítés, miközben nemzetközi szinten ez arány 5-10 százalék volt. Az OEP szerint a magyarok annak ellenére is több gyógyszert szednek a szükségesnél, hogy a 2007 januárjában életbe lépett gyógyszer-gazdaságossági törvény hatására visszaesett - egy hónap alatt közel 4 millió dobozzal - a fogyasztás.

A GKI-EKI Egészségügy-kutató Intézet szerint a tavalyi első félévben 9, az idei első hat hónapban pedig 7,5 százalékkal esett vissza a forgalom. Ez főként annak köszönhető, hogy a tb-támogatások lefaragása miatt a gyógyszerek egy részének 50 százalékkal megugrott az ára.

Megfordult a trend

A kedvező tendencia ugyanakkor idén nem folytatódik egész évben. Amíg az idén átlagban havi 15-16 millió doboz gyógyszer fogyott, addig áprilisban a vizitdíj eltörlése után ez a szám 16,9 millióra ugrott. Májusban a forgalom visszaesett, júniustól azonban újra elkezdtek felfelé kúszni a mutatók, elkezdtünk megint több gyógyszert enni. (A részletes adatokat itt nézheti meg.) Az OEP szerint ennek oka egyrészről az, hogy a vizitdíj eltörlése után megnőtt az orvos-beteg találkozások száma, így az orvosok a korábbiaknál több készítményt írtak fel. Másrészről a lakosság felélte azokat az otthoni készleteket, amelyeket a tavalyi januári drágulások előtt halmozott fel.

A gyártók közül a Bayer Hungaria és a Novartis időhiányra hivatkozva nem válaszolt megkeresésünkre, adatokat egyedül a Sanofi-Aventis közölt. Závoda Katalin, a cég vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója az [origo]-nak azt mondta: a vizitdíj eltörlése - azaz az orvos-beteg találkozók számának ismételt emelkedése - után furcsa módon nem a vényköteles termékek, hanem a recept nélkül kapható gyógyszerek, valamint a kórházi készítmények forgalma nőtt, ami arra utal, nem csak az orvosok hajszolják a pácienseket a mértéktelen gyógyszerszedésbe.

A vény nélkül kapható Sanofi-gyógyszerek forgalma viszont idén májusban a tavalyi év hasonló hónapjához képest 41 százalékkal ugrott meg. Závdoda a növekedésre nem tudott pontos magyarázatot adni. Az igazgató szerint lehet, hogy a reklámok hatására nőtt a kereslet. Ez elképzelhető, a Semmelweis Egyetemen 2005-ös felmérése szerint ugyanis a patikai vásárlások 30 százalékánál mutatható ki a reklámok befolyása.

Visszajuthatunk a mélypontra

Az OEP azt is elképzelhetőnek tartja, hogy évek múlva ugyanolyan magas lesz a lakosság gyógyszerfogyasztása, mint az azt visszafogni próbáló törvény életbe lépése előtt. Világszerte jellemző tendencia a fogyasztás növekedése, a vásárlást éveken keresztül nem lehet visszafogni - állítja az OEP. Székely Krisztina, a szabadalmi védelem alatt álló készítményeket gyártó cégeket tömörítő Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke is hasonlóan látja a helyzetet. Székely szerint az elöregedő táradalom mellett az is tovább növeli a keresletet, hogy egyre több betegséget diagnosztizálnak, valamint egyre több kórt lehet kórházi kezelés helyett gyógyszeres kúrával kezelni.

A recept nélkül kapható gyógyszerek forgalmazása terén semmi nem köti meg a gyártókat, a vénnyel kapható készítményeknél viszont komoly fékek vannak. A gyógyszer-gazdaságossági törvény szerint ha egy gyártó nagyobb mennyiségű receptre kapható gyógyszert ad el, mint az előző évben, akkor az OEP-nek vissza kell fizetnie a gyógyszer tb-támogatásának egy részét. Ha a gyártó 10 százalékkal túllépi az egész évi forgalmat, akkor már a tb-támogatás egészét vissza kell fizetnie. Skultéty László, GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Kft. ügyvezetője szerint így a gyártóknak nem éri meg a korlátlan mennyiségű gyógyszerforgalmazás, ráadásul az intézkedés miatt várhatóan az idén is sikerül egyensúlyban tartani a gyógyszerkasszát.