Tartanak a melegek az Alkotmánybíróságtól

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság már az ősszel tárgyalni kívánja a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amelyet tavaly decemberben fogadott el az Országgyűlés. Melegszervezetek attól tartanak, hogy ez a gyorsaság annak a jele, hogy még a januári életbelépés előtt megsemmisítik a jogszabályt - olvasható a szerdai Népszabadságban.
Vágólapra másolva!

Mocsonaki László, a Háttér Társaság a Melegekért ügyvivője közölte: azért tartanak az Alkotmánybíróság döntésétől, mert eddig nem voltak ilyen gyorsak a melegekkel kapcsolatos ügyek elbírálásánál.

A beleegyezési korhatár különbségének eltörléséről, vagyis arról, hogy a heteroszexuális és a homoszexuális kapcsolatok alsó korhatára között ne tegyenek különbséget, kilenc évig nem döntöttek - ismertette Mocsonaki László. Reméli, hogy félelmeik alaptalanok, mert szerinte a törvény megsemmisítése a "több tízezres melegközösség jogbiztonságát veszélyeztetné".

Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője közölte: az időpontból nem lehet jósolni. Szerinte, ha van rá lehetőség, akkor az Alkotmánybíróság mindig igyekszik egy jogszabály hatálybalépése előtt dönteni.