A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint nem a rendőrségnek kell nyomoznia Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter megrongált nyaralója ügyében. A megszokott renden az változtat, hogy Szilvásynak mentelmi joga van.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálja, melyik az illetékes nyomozó hatóság Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter nyaralója ellen elkövetett rongálás ügyében - mondta az NNI szóvivője, Bartha László pénteken. Ha ugyanis mentelmi joggal rendelkező ember ellen követnek el bűncselekmény, akkor nem a rendőrség, hanem a Központi Nyomozó Főügyészség jár el az ügyben.
   
Szerdán hajnalban rongálták meg gyúlékony anyaggal Szilvásy György lesencefalui nyaralóját. A támadáskor az épületben senki nem tartózkodott. Az ügyben ismeretlen tettes ellen, rongálás miatt indult nyomozás, és ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel.
   
A rongálást a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára. A csoport több korábbi, politikusok házai elleni Molotov-koktélos támadásról, valamint Csintalan Sándor megveréséről és a Hollán Ernő utcai jegyiroda elleni támadásról azt állította, hogy tagjai követték el.