Új megyei elnököt választott a borsodi SZDSZ

2008.09.05. 16:57

Új elnököt választott az SZDSZ borsodi szervezete, a posztra Novák Éva vállalkozó került. A jelöltséget nem vállalta a korábbi elnök, T. Asztalos Ildikó, aki év elején gyanúba keveredett a szabad demokraták küldöttbotrányában.

A megyei választmány úgy döntött: Novák Éva lesz az SZDSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének új elnöke - értesült az MTI. Novák ezt megerősítette, de csak hétfőre ígért részletes tájékoztatást a választásról és terveiről. Az új elnök egyelőre csak annyit közölt magáról, hogy vállalkozó, 1998-tól kötődik szorosabban az SZDSZ-hez, és 2003-tól tagja a pártnak.

Az MTI szerint T. Asztalos Ildikó eddigi megyei elnök nem vállalta a jelöltséget, ezért választott a borsodi SZDSZ új elnököt. T. Asztalos neve felmerült a párt elnökválasztási botrányával kapcsolatban. Év elején derült ki, hogy az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán, Kóka János megválasztásakor álküldöttek, illetve szavazati joggal nem rendelkező emberek is voksolhattak.

"Hallottam, hogy a T. Asztalos Ildikó mondta nekik, hogy húzzátok be gyorsan Kókát, meg van vele beszélve" - nyilatkozta a vitatott elnökválasztásról a Hír TV-nek egy miskolci vállalkozó, Köteles Péter. T. Asztalos Ildikó visszautasította a vádakat. Közleményében azt írta, hogy az elnökválasztás után senki nem kérdőjelezte meg az eredményt, sem a nyertes, sem a vesztes nem vonja kétségbe azt, tiszta választás volt.
   
Az SZDSZ-ben később mégis vizsgálat indult Jüttner Csaba szabolcsi elnök vezetésével, és a vizsgálatról készült jelentés szerint Borsod megyéből négy álküldött érkezett. T. Asztalos Ildikó nem fogadta el a jelentés állításait.
   
A további vizsgálat négy szabolcsi álküldöttet is talált, de az elnökválasztás [origo] által megtekintett jegyzőkönyvei szerint elképzelhető, hogy ennél sokkal többen szavaztak jogtalanul. Végül az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlést hívott össze. Júniusban Fodor Gábort választották elnökké.

KAPCSOLÓDÓ CIKK