Blikk: folyamatosan fenyegették Szilvásyt

Vágólapra másolva!
Három kézigránát erejének megfelelő robbanószert robbantottak szerdán Szilvásy György nyaralójánál - értesült a Blikk. A lap szerint az elmúlt hetekben folyamatosan érték fenyegetések a minisztert, két héttel ezelőtt pedig már megpróbáltak bejutni a házba.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben több fenyegetés is érte Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert - írta a szombati Blikk. A napilap úgy értesült, hogy három kézigránát erejének megfelelő robbanószert robbantottak ismeretlen támadók Szilvásy nyaralójánál szerdára virradóra. A detonáció ereje akkora volt, hogy betörte a nyílászárókat, és megrongálta a gyerekszoba, valamint a fürdőszoba berendezését.

A Blikk szerint Szilvásyt az elmúlt hetekben folyamatosan érték fenyegetések, sőt, két héttel ezelőtt ismeretlenek már megpróbáltak bejutni a nyaralójába, de nem jártak sikerrel. A lap úgy tudja, hogy a minisztert az elmúlt hetekben folyamatosan érték fenyegetések, a Kurucinfo című radikális honlap pedig közzétette a mobilszámát is.

A korábban a világhálóról ideiglenesen eltávolított, de azóta újraindult honlap szerint a Szilvásy háza elleni támadást a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg követte el. Ez a csoport vállalta magára korábban Csintalan sándor tévés műsorvezető, volt MSZP-s politikus megverését, illetve több, MSZP-s képviselő háza elleni Molotov-koktélos támadást is.