Az ellenzéki pártok felé fordult a szakértői kormányról szóló terveivel Fodor Gábor SZDSZ-elnök. A politikus nyílt levélben kérte fel az MDF-et, a Fideszt és a KDNP-t, hogy kezdjenek egyeztetést  a témáról, és így állítsák helyre a stabilitást és a közbizalmat. A Fidesz még gondolkodik a válaszon, a KDNP elnöke viszont elmegy a megbeszélésre.

Az ellenzéki pártokkal közösen vizsgálná meg az esetleges szakértői kormány felállításának lehetőségét Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke, ezért hétfőn nyílt levélben fordult az MDF, a Fidesz és a KDNP vezetőihez. A levélben arra kéri a pártelnököket, hogy lépjenek túl a hatalmi szempontokon, és legyenek az SZDSZ partnerei a lehető legjobb megoldás megvalósításában.

A politikus kitér arra is, hogy Gyurcsány Ferenc "egypárti cselekvési programját" minden ellenzéki párt - köztük az SZDSZ is - elutasította, így a miniszterelnök kísérlete a parlamenti többség helyreállítására kudarcot vallott. Fodor szerint ezért most a szakértői kormány felé kell fordulni, mert azzal lehetne megoldani az ország előtt álló feladatokat, illetve helyreállítani a közbizalmat és a stabilitást. Az ellenzéki pártok egyeztetésének helyét és időpontját, pontosabb részleteit a pártelnök egyelőre nem határozta meg.

A Fidesz még gondolkodik a válaszon

A kezdeményezésről Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: ha kialakították álláspontjukat a levéllel kapcsolatban, válaszolni fognak rá. A párt sajtófőnöke, Havasi Bertalan azt tette hozzá: amint meglesz a Fidesz válasza, azonnal nyilvánosságra hozzák. Navracsics a szakértői kormánnyal kapcsolatban elmondta: a Fidesz amikor 2006 őszén szakértői kormány felállítását javasolta, úgy gondolták, egy ilyen kabinet kötött mandátummal és meghatározott időre jönne létre. A terv akkor az volt, hogy az egészségügyi, az oktatási és a közigazgatási reform terén adott volna felhatalmazást az öt parlamenti párt a szakértői kabinetnek. Mint mondta, megegyezés esetén az öt parlamenti párt vállalta volna a szakértői kormány által benyújtott koncepció támogatását.

A KDNP elnöke számára nem presztízskérdés, hogy ki hívja össze a négy ellenzéki pártelnököt - mondta Halász Zsuzsa szóvivő Fodor levelével kapcsolatban. Halász közölte: Semjén Zsolt pártelnök elmegy a találkozóra akkor is, ha azt az MDF, akkor is ha azt az SZDSZ kezdeményezi. Ugyanakkor megjegyezte: nem teljesen értik, hogy Fodor Gábor kezdeményezése hogyan függ össze Dávid Ibolya érvényben lévő meghívásával. Az ugyanis a levélből nem derül ki, hogy ilyen módon akar-e kihátrálni  Fodor Gábor a többi elnök által már elfogadott találkozóból, vagy ennek ellenkezője történik.