Lopják a BKV-menetrendeket a megállókból

Vágólapra másolva!
Százával lopják a menetrendeket a BKV megállóiból - állítja a vállalat szóvivője. A BKV a szombaton bevezetett újabb menetrendi változásokról több mint egymillió tájékoztatót adott ki, néhányan mégis csavarhúzóval szereznek saját példányt a megállók tájékoztató tábláiból.
Vágólapra másolva!

Két nap alatt több mint száz menetrendet loptak el az emberek a BKV-megállókból - mondta a közlekedési vállalat szóvivője a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában hétfő reggel.

Szilágyi Károly egy zöld csavarhúzóval érkezett a stúdióba, ezzel jelezve, hogy sokan egy ilyen szerszám segítségével emelik ki a menetrendet a megállók tábláiból. A BKV Zrt. egymilliónál több menetrendet helyezett el a bérletpénztárakban, és még az iskolákba, az önkormányzati irodákba, valamint az orvosi rendelőkbe is juttatott azokból, mintegy tízezer darabot - mondta a szóvivő.

"Azt gondoltuk, ennyi elég lesz" - közölte Szilágyi Károly, hozzátéve: ha valaki nem talál menetrendet a megállóban, hívja fel a BKV ügyfélszolgálatát, hogy pótolhassák azt. Elmondta: a BKV munkatársai két éjszakán át cserélték a "menetrendi laptáblákat" a megállókban, hétfőre virradó éjszaka összesen 6900-at, augusztusban pedig négyezret.

Az új menetrendi táblák azért fontosak, mert a budapesti közösségi közlekedést érintő változtatások kétharmadát - ez több mint hétszáz módosítást jelent - szombaton vezették be. Több járat menetrendje és számozása megváltozott, illetve útvonalvezetése és végállomása is módosult.