Csalással vádolnak két adóbehajtót

Vágólapra másolva!
Több mint 18 millió forint kárt okozott a kaposvári önkormányzatnak az a két adóügyi behajtó, akik az adótartozóktól beszedett összegeket megtartották. Az adóügyi behajtók ellen vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

Két volt kaposvári adóügyi behajtó ellen emelt vádat a kaposvári ügyészség jelentős kárt okozó csalás és több mint harminc rendbeli, számítástechnikai adatok elleni bűncselekmény miatt - közölte szerdán a Somogy Megyei Ügyészség szóvivője, Egerváriné Lucza Gyöngyi.

A két megvádolt adóügyi behajtó 2002. és 2006. között magánszemélyek és cégek adótartozásait hajtották be, ám az átvett összegeket nem továbbították, és ezzel a kaposvári önkormányzatnak 18 millió forintot meghaladó kárt okoztak. Az összeget egymás között elosztották, a hiányt pedig úgy leplezték, hogy egyikük az önkormányzat könyvelési programjában a túlfizetésként jelentkező összegeket átvezette más számlákra. A két vádlott szabadlábon várja a bírósági tárgyalást.