A hónap végén forgalomba helyezik a Megyeri hidat

Vágólapra másolva!
Az M6-os autópálya M0-Érdi tető közötti szakaszát 2008. szeptember 23-án, a Megyeri hidat 2008. szeptember 30-án adja át a forgalomnak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Vágólapra másolva!

A NIF csütörtöki közleménye szerint a Megyeri híd forgalomba helyezésével várhatóan mintegy húsz százalékkal csökken az Árpád híd, valamint a Szentendrei és a Váci út jelenlegi forgalma.

A NIF nem nyilatkozott arról, hogy a cég biztosan megkapja-e az engedélyt a Megyeri híd forgalomba helyezéséhez. Az engedély kiadására jogosult Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) korábbi álláspontjához híven, a szeptember 15-i helyszíni szemléig nem ad információt.

Az engedélyezést szabályozó rendelet szerint a helyszíni szemlén az NKH mellett a szakhatóságok és rész vesznek, és nyilatkozniuk kell arról, hogy hozzájárulnak-e a forgalomba helyezéshez. Amennyiben a válaszuk igenlő, és a híd az építési engedélynek megfelelően épült meg, akkor az HKH kiadja a forgalomba helyezési engedélyt.

A NIF korábban már bejelentette, hogy szeptember közepén átadják a forgalomnak az M0-s gyorsforgalmi út Vecséstől az M3-as autópályáig tartó 26,5 kilométeres szakaszát. Ez az útszakasz csatlakozik a Megyeri hídhoz is.