Felfüggesztettet kapott a gyerekei beoltását megtagadó anya

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a szegedi bíróság azt a szentesi anyát és élettársát, akik megtagadták a védőoltások beadását négy gyermekük számára. Az ítélet nem jogerős, az édesanya fellebbezett ellene.
Vágólapra másolva!

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte első fokon a Szegedi Városi Bíróság csütörtökön azt a szentesi anyát és élettársát, akik megtagadták a kötelező védőoltások beadását négy gyermekük számára. A bíróság az asszonyt és a férfit egyaránt 8 hónap börtönbüntetéssel sújtotta, a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztve.

Az ítélet szerint a szülők veszélyeztették a gyerekek egészségét, testi fejlődését azzal, hogy nem engedték számukra kötelező védőoltások beadását. Szigorú - kizárólag növényi eredetű alapanyagokból álló - diéta szerint táplálták őket. A bíró elmondta: a szülők közvetve a jelenleg tíz és öt év közötti korú gyerekek szellemi fejlődését is veszélyeztették az oltások megtagadásával, mivel így nem mehetnek közösségbe, óvodába, illetve iskolába.

A 2006-ban indult perben a vádlottak elmondták, az oltások beadását az esetleges súlyos mellékhatások és szövődmények miatt ellenezik. A tárgyaláson meghallgatott orvosok és igazságügyi szakértők elmondták, az elmúlt években a védőoltások rendszere átalakult, a korábban alkalmazott oltóanyagokkal szemben a jelenlegiekben például nem található higany, a szövődmények száma és azok súlyossága is jelentősen csökkent.

Az ítéletet ellen a vádlottak fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős.