Elkészült Almássy Kornél pártelnöki programja

Vágólapra másolva!
Almássy Kornél közzétette Új lendület és tenni akarás című pártelnöki programját - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya kihívója így jellemzi az MDF ideális elnökét: "a fórum új elnökének tudomásul kell vennie, hogy egy demokratikus, modern, az európai keresztény humanizmus elveit valló gyűjtőpártban a pártelnök csak első az egyenlők között. Nem mitikus, tévedhetetlen vezér, hanem olyan vezető, akinek van határozott elképzelése a jövőről."

Almássy Kornél szerint a kizárólag a pártelnök asszonyra épített kampány 2006-ban sikeres volt, de most már több kell ahhoz, hogy a társadalom elhiggye: az MDF-nek van olyan programja, amellyel "bármely pillanatban magára vállalja egy esetleges kormányzás felelősségét". Retorika volt tehát, de hitelesség és a pártvezető mögött érzékelhető hátország, erős szervezet nem. Ezért a pártnak nincs, s ha minden így marad, nem is lehet komoly támogatottsága - írja a politikus.

Az alelnök szerint az MDF lényegében médiapárt, elszakadt a társadalomtól, "nincsenek civil kapaszkodói, csak kétes kapcsolatai". Külön passzus szól a Tisztelet Társaságáról (TT). Dávid Ibolya kihívója programjában is megerősíti: a TT-vel kötendő szövetséggel az MDF zsákutcába manőverezi magát, mert ha nem nő a támogatottsága, kieshet az Országgyűlésből, ha nő, akkor kisebbségbe kerül saját frakciójában - ismerteti a Népszabadság Almássy Kornél programját.