Csányit hívta a Dávid Ibolyára utazó adatgyűjtő

Vágólapra másolva!
Csányi Sándor OTP-elnök hangja is hallható azon a felvételen, amelyet Dávid Ibolya mutatott be pénteken, mint egy ellene irányuló titkos adatgyűjtés bizonyítékát. A felvétel - amelyen Stumpf István, az Orbán kormány kancelláriaminiszterének neve is elhangzik - miatt egymás vádolja zsarolással és kémkedéssel az MDF elnökségére újra pályázó Dávid, és kihívója Almássy Kornél. Az adatgyűjtéssel azt az UD Zrt.-t kaarták megbízni, amely ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat vizsgálatot adatlopás és titoksértés miatt.
Vágólapra másolva!

Összefügg egymással az MDF-ben kitört lehallgatási botrány, és az a nyomozás, amit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat az UD Vagyonvédelmi Zrt. ügyében. Az adatlopással és titoksértéssel gyanúsított társaság neve felmerült az MDF-ben kirobbant lehallgatási és zsarolási botrányban is, ahol az elnöki posztra pályázó két jelölt egymást vádolja azzal, hogy a másik le akarja járatni.

Előbb az egyik jelölt, Almássy Kornél jelentette be, hogy meg akarták zsarolni, majd Dávid Ibolya jelenlegi elnök azt, hogy rá és pártjára terhelő adatokat akart gyűjteni róla egy biztonsági cég. A pártelnök egy CD-t is bemutatott egy telefonbeszélgetés hangfelvételével, és kiosztotta annak átiratát - a benne szereplő neveket nem hozva nyilvánosságra. Almássy utóbb elismerte, hogy adott megbízást a cégnek, de csak saját lakását akarta átvizsgáltatni velük.

A telefonbeszélgetést aztán a hvg.hu tette közzé pénteken, nevekkel együtt. A beszélgetésben elhangzik Stumf István, a Századvég Alapítvány elnökének, Tombor András, Orbán Viktor egykori kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójának, illetve Almássynak a neve, és hallható rajta Csányi Sándor OTP-elnök hangja. A hvg.hu szerint ugyanakkor vannak arra utaló jelek, hogy a beszélgetés provokációs szándékkal készülhetett, vagy eleve megrendezett volt.

A beszélgetésben Tóth János, az UD vezérigazgatója arról tájékoztatja Csányit, hogy Dávid Ibolyára és az MDF-re terhelő adatok keresésére akart Almássy megbízást adni nekik Tombor Andráson keresztül.

Az érintettek mind a hvg.hu-nak, mind a Népszabadságnak tagadták, hogy közük lenne az ügyhöz. Stumpf a Népszabadsággal közölte, elégtételt fog követelni, és elvárta volna Dávid Ibolyától, hogy felhívja, és megkérdezze, hogyan került bele ebbe. Tombor szerint "manipulatív játék" az egész. Csányi a Népszabadságnak elismerte, hogy az ő hangja hallható a felvételen, de azt állítja, hogy a beszélgetésben szereplő ügytől távol maradt. Csányi azt is elismerte, hogy az UD Zrt. végez munkát az OTP Bank számára, igaz, mint az elnök a Népszabadságnak mondta, "kizárólag őrzés-védelemmel kapcsolatos szokásos tevékenységet". Csányi közölte azt is, megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Tóth János az UD Zrt. vezérigazgatója az Indexnek azt mondta, azért hívta fel Csányit, hogy beszámoljon azokról az információkról, amelyekhez Tomborral kapcsolatban jutott, aki akkor az OTP-nél és a MOL-nál pályázott volna vezető pozíciókra.

A Népszabadság szerint az UD Zrt. megtámadta a kormányzati informatikai rendszert, és a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik szerverét is. A lap szerint egyik célpontja a kormányzati informatikai rendszer gerincvezetéke volt, amelyen keresztül a ma még ismeretlen hackerek megpróbáltak behatolni a kormányzati szervek információs rendszerébe, a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik szerverére. Az NBH az őt ért támadás kapcsán kezdett titkos védekező műveletekbe. Az NBH látókörébe került biztonsági cég munkatársai állítólag kapcsolatokat építettek ki a rendőrség és az NBH munkatársai felé is. A cég ellen folyó vizsgálat miatt összehívták a nemzebiztonsági kabinetet is.