Felmentette a bíróság Gergényi Pétert

Vágólapra másolva!
Bűncselekmény hiányában felmentette Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt a bíróság. A tábornok ellen egy volt beosztottja tett feljelentést, mert kifogásolta, hogy Gergényi még 2006 őszén elrendelte elővezetését.
Vágólapra másolva!

Bűncselekmény hiányában felmentette a szolgálati visszaéléssel vádolt Gergényi Péter nyugalmazott vezérőrnagyot, Budapest volt rendőrfőkapitányát a Fővárosi Bíróság (FB) Katonai Tanácsa. A felmentés nem jogerős - közölte Gulyás Gábor, a tábornok védője.

Az ügyvéd szerint Gergényi ellen egy beosztottja tett feljelentést, mert a zászlós kifogásolta, hogy a tábornok - még 2006 szeptemberében - elrendelte elővezetését egy, a rendőr zászlós ellen folyó eljárásban. A zászlós vitatta Gergényi eljárásának jogszerűségét.

Gulyás Gábor közölte, hogy a bíróság szerint a tábornok a munkaköri kötelességének tett eleget.