Leminősítette saját programját Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Eddig programnak nevezte, hétfőn a parlamentben azonban politikai esszének minősítette Megegyezés című írását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Egy ellenzéki felvetésre azt mondta: nem kell és nem lehet szavazni a kormányfő adójavaslatát és a hátralévő két év terveit tartalmazó szövegről, mert az csak esszé. A Népszabadság fizetett mellékleteként megjelent írással kapcsolatban a kormányszóvivői iroda azt közölte: nem is lehet kormányprogram az írás, hiszen azt még 2006-ban elfogadták.
Vágólapra másolva!

Egy politikai esszéről kívánnak szavazást tartani a parlamentben - mondta hétfőn a parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki szerint a Népszabadság mellékletében megjelent írása nem kormányprogram, így arról nem kell és nem lehet szavazni. Gyurcsány ezzel a Fidesz felvetésére reagált. A Fidesz azt javasolta hétfőn, hogy a parlament szavazzon arról: elfogadja-e Gyurcsány elképzeléseit. Az előterjesztést a házbizottság nem támogatta.

Gyurcsány kijelentése azért érdekes, mert az elmúlt hetekben többször is programként utalt a Megegyezés című írásra, és a szocialista párt vezetői is ezt a logikát követték.

A kormányfő - az MTI szerint - a Megegyezés című dokumentum megjelenése óta legalább öt különböző nyilatkozatában titulálta programnak saját írását.

A Magyar Rádióban augusztus 27-én Gyurcsány például így fogalmazott: "Az egész programnak az a lelke, hogy lényegesen olcsóbb legyen (...) foglalkoztatni embereket." Ugyanaznap azt is mondta az MTI-nek, hogy a rendszerváltás óta ilyen középtávú és a következő évekre konkrét intézkedéseket javasló adóprogram még nem volt, a kormánynak és az MSZP-nek pedig az a dolga, hogy ennek a programnak az elfogadásához többséget biztosíthasson. Néhány nappal később az ATV-ben azt mondta, az után lehet tárgyalni személyi kérdésekről, ha már van megállapodás a programról.

Gyurcsány később is beszélt arról, hogy célja, hogy a programnak stabil támogatása legyen. Programnak nevezte Gyurcsány írását Kiss Péter kancelláriaminiszter is, aki az SZDSZ-szel való tárgyalás fontosságáról nyilatkozott szeptember 1-jén az MTI-nek. Azt mondta: bár a programjavaslatot a szabad demokraták eddig nem támogatták, "már további nyilatkozatok is vannak az SZDSZ-től, azt is elmondják, hogy sok olyan pont van a programban, ami számukra kezelhető".

A kormányfő internetes naplójában is többször emlegette programként a Megegyezést - így tett például a szeptember 3-i és a szeptember 10-i bejegyzésben. Egyetlen alkalommal nevezte politikai esszének saját írását, akkor is ellentmondásosan fogalmazott. Egy augusztus 27-i bejegyzésben azt írta: "Műfaja szerint ez egy politikai esszé, tartalma szerint elemzés és program is."

Megkérdeztük a kormányszóvivői irodát, hogy program vagy esszé Gyurcsány írása, és megkérdeztük azt is, hogy ha csak egy politikai esszé, amiről a kormányfő szerint nem érdemes még a parlamentben sem szavazni, akkor miért jelent meg fizetett politikai hirdetésként.

"A Megegyezés című írás nem kormányprogram. Nem is lehet az, hiszen a kabinetnek van elfogadott kormányprogramja, arról az alkotmányos szabályoknak megfelelően 2006-ban, megalakulásakor döntött az új Országgyűlés" - válaszolta a kormányszóvivői iroda. A kormány javaslatai ezzel mindig összhangban vannak, ahogy a Megegyezés is, írták. A javaslatok "a következő időszak társadalmi és szakmai vitáihoz kívánnak alapot adni, éppen ezért jelent meg ebben a formában, azaz egy országos politikai napilap mellékleteként az írás" - közölte az iroda, hozzátéve: a dokumentum a nyári egyeztetések, frakcióülések során kiérlelt álláspontokat foglalta össze.

Az augusztus végén közzétett dokumentumban fokozatos, összesen 1000-1200 milliárd forintos adócsökkentési programra tett javaslatot a miniszterelnök. A program 300 milliárd forintos első ütemében már 2009-ben, egy lépésben eltörölnék a 4 százalékos vállalati különadót, a társasági adót pedig 18 százalékban határoznák meg, a jelenlegi 16 százalék helyett. A személyi jövedelemadót úgy csökkentenék, hogy a jelenlegi 1,7 millió forint helyett 2 millió forint éves jövedelemig kellene 18 százalékos adót fizetni, a 36 százalékos kulcs csak az a fölötti részre lenne érvényes.