Ötödször jelöl adatvédelmi biztost Sólyom

2008.09.16. 6:48

Bemutatta kedden a pártok képviselőinek legújabb adatvédelmi biztosjelöltjét Sólyom László. A parlament eddig négyszer szavazta le az államfő jelöltjét, de ő mégsem kíván előre egyeztetni a pártokkal. Úgy érzi, ha lassan is, de jó úton jár, hiszen hatból négy posztot már betöltöttek ezzel a módszerrel.

Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában bemutatta adatvédelmi biztosjelöltjét, Jóri András ügyvédet a pártok képviselőinek a Sándor-palotában. Az államfő még június 25-én megnevezte jelöltjét, akinek személyéről - ahogy korábban - ezúttal sem egyeztetett a pártokkal. Az elnöki hivatal konzultált azonban adatvédelemmel és információszabadsággal foglalkozó civil szervezetekkel.

Jóri András több mint tíz éves szakmai gyakorlattal rendelkezik az adatvédelem terén - ajánlotta a frakcióvezetők figyelmébe a jelöltet Sólyom, aki szerint a jogász pártatlansága vitán felül áll, semmiféle politikai elfogultsággal nem lehet vádolni. Az államfő közölte: az Országgyűlés még július végén megkapta az összes adatot a jelöltről, így nyáron bőségesen volt idő arra, hogy utánanézzenek a frakciók a jelöltnek.

A parlamenti pártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz),  Hock Zoltán (MDF), Kóka János (SZDSZ), valamint Semjén Zsolt (KDNP) képviselte a Sándor-palotában. Lendvai Ildikó távozáskor közölte: mind az öt parlamenti párt frakciója meghívja a jelöltet a saját frakcióülésére, hogy személyesen is meghallgassák. A pártok ezután alakítják ki álláspontjukat, majd szeptember 29-én szavazhat a parlament.

Jóri 1972-ben született Szegeden. 1997-ben végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, jogi szakvizsgáját 2000-ben tette le. Folyamatban van doktori eljárása a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi karán, 2004-ben szerezte meg a PhD abszolutóriumot a jogi informatikai doktori programban. Az ELTÉ-n 1999-ben rendszerinformatikus felsőfokú szakképesítést szerzett.

2001 óta ügyvédként praktizál, szakterülete az adatvédelmi jog, informatikai jog, gazdasági és társasági jog. Korábban, 1997 és 2000 között az adatvédelmi biztos mellett dolgozott, adatvédelmi szakértőként. 2004 óta szerkeszti az Infokommunikáció és jog című kiadványt. 2005-ben jelent meg adatvédelmi kézikönyve, emellett több adatvédelemmel, tartalomszabályozással és elektronikus információszabadsággal összefüggő könyvfejezet, cikk szerzője.

Az államfőnek azért kell újabb jelöltet állítania, mert az adatvédelmi biztosi pozícióra korábban javasolt jelölteket az Országgyűlés eddig négy alkalommal leszavazta. A szükséges parlamenti kétharmados többséget tavaly decemberben Péterfalvi Attila, idén februárban Zombor Ferenc, áprilisban Tóth Gábor Attila, május végén pedig az újból jelölt Péterfalvi Attila nem kapta meg.

"Immát hat tisztség közül, amelyre jelölhetek, négy be van töltve ezzel a módszerrel, a lehető legjobb emberekkel, és úgy látom, hogy lassan, de biztosan megyünk előre" - vette védelmébe az egyeztetés nélküli jelölést Sólyom május 26-án, amikor az Országgyűlés megválasztotta a jövő nemzedék biztosának jelölt Fülöp Sándort. Nem kapta meg azonban a szükséges többséget Péterfalvi, és a Legfelsőbb Bíróság elnökének Baka András sem.

KAPCSOLÓDÓ CIKK