Az önkormányzatokon bukik meg a panelfelújítás

2008.09.17. 7:46

A vártnál jóval kevesebb pályázat érkezett az állami panelprogramra - írja a Népszabadság. A beadási határidő előtt két héttel 16 ezer lakás felújítására érkezett pályázat, ami negyede az önkormányzati tárca által reméltnek. Az alacsony érdeklődés oka, hogy az állam a felújításnak csak a harmadát állja, a többi részt a lakóknak és az önkormányzatoknak kell kifizetniük.

A vártnál jóval kevesebb pályázat érkezett be eddig az állami panelprogramra - írja a Népszabadság. A beadási határidő előtt két héttel alig 380 panelpályázatot nyújtottak be az Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs Kht-hoz, amely az önkormányzati tárca megbízásából a programot felügyeli.

A pályázatok összesen 15 880 lakás felújítását célozzák, ami alig negyede a tárca által korábban reméltnek. Jauernik István államtitkár egy hónapja még azt mondta: azt reméli, hogy 60-70 ezer panellakást újítanak fel. Az államtitkár közölte: pénz hiányában egyetlen pályázatot sem utasítanak el. Az eddig beérkezett pályázatok támogatási igénye összesen 5,604 milliárd forint. Ez épp a fele az idén rendelkezésre álló 11,5 milliárd forintnak.

Bujdosó Sándor lakásügyi szakállamtitkár szerint az önkormányzatokhoz 1210 panel felújítási pályázat érkezet, ami összesen 60 ezer lakás megújítását jelentette volna, tízmilliárd forintra rúgó állami támogatással. A társasházak pályázatainak kétharmada azonban nem jutott túl az önkormányzatokon. A pályázati feltételek értelmében ugyanis a lakóközösségek legfeljebb a felújítás költségeinek harmadát kérhetik az államtól, a többit az önkormányzatnak és a tulajdonosoknak kellene összeadniuk. Az önkormányzatok többsége azonban képtelen lépést tartani a lakóközösségi igényekkel.

A támogatást elnyerő győztesekkel legkorábban októberben köt szerződést a minisztérium, a megfelelő kivitelező cég megtalálása pedig hónapokat vehet igénybe, a munkálatokat pedig akár egyetlen lakó is leállíthatja hosszú hónapokra. Egy-egy pályázatnyertes felújítás átlagos átfutási ideje így egy-két év, de nem ritka, hogy három évig is elhúzódik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK