Első fokon közérdekűek a Centrum Kft. adatai

Vágólapra másolva!
El kell árulnia a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-nek, hogy mire költötte a parkolási díjakból származó bevételeit. Az ügyben a Látkép Egyesület indított pert. Az első fokú ítélet szerint ezek az információk közérdekű adatnak minősülnek
Vágólapra másolva!

Közérdekű adatnak minősülnek a Centrum Parkoló Rendszer Kft. parkolási díjakból származó bevételei és kiadásai - mondta ki csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A Centrumnak az elsőfokú, nem jogerős döntés szerint 15 napon belül ki kell adnia a Látkép Egyesületnek azt, hogy 2007-ben és 2008-ban a bevételekből mennyit fordított személyi kiadásokra és mennyi jutott a fővárosi önkormányzatoknak, illetve adja ki a 2008-at megelőző öt év egymillió forint feletti kifizetéseinek adatait. Az indoklás szerint a kft. közfeladatot lát el és közérdekű adat kiadását tagadta meg.

Fónyiné Kazareczki Andrea bíró azzal indokolta a döntést, hogy a kft., amely közfeladatot lát el, közérdekű adatok kiadását tagadta meg. Egy gazdasági szervezet, ha egy önkormányzattal vagy másik, önkormányzati feladatot ellátó szervezettel szerződik, számítania kell arra, hogy a feladattal kapcsolatos adatokról a nyilvánosság előtt számot kell adnia - tette hozzá. A Centrum Parkoló Rendszer Kft. képviselője ezúttal sem jelent meg a tárgyaláson.

Baltay Levente, az egyesület jogi képviselője az MTI-nek elmondta: a szervezet másodszor fordult bírósághoz, miután nem kapta meg a kért adatokat a parkolási cégtől. A korábbi pert - ugyancsak nem jogerősen - az egyesület már megnyerte a kft.-vel szemben. Az ebben született ítélet arra kötelezi a társaságot, hogy a 2000 és 2006 közötti időszak bevételi és kiadási adatait közölje az egyesülettel.

Az ügyvéd, bár számít arra, hogy az alperes fellebbezést nyújt be, bízik abban, hogy a budapesti polgárok rövidesen megtudhatják, mire fordítják a parkolóautomatákba bedobott forintokat.