Kerülik a festékpatronos ATM-eket a rablók

Vágólapra másolva!
Az elmúlt egy évben jelentősen megszaporodtak a bankautomata-lopások, ezért egyre több helyen festékpatronokkal védik az ATM-eket. Egy-egy patron beszerelése eléri a százezres nagyságrendet, ami töredéke annak, amennyi pénz egy-egy automatában van. A rablók azonban biztosra mennek: eddig csak olyan automatával próbálkoztak, amelyben nem volt festékpatron.
Vágólapra másolva!

Körülbelül egy éve lopnak a tolvajok bankautomatákat, legutóbb két napja, Szigetszentmiklósról vittek el egyet, de loptak már ATM-et többek között Pest megyéből, Solymárról, Szentendréről, Győrből, Zircről is, 10-12 darabot. Általában nagy teherautókkal, drótkötéllel rántják ki a földből, majd elszállítják a helyszínről, és távolabb törik fel a mintegy 400 kilós automatákat. A bank kára akár 10 millió forint is lehet egy-egy esetben.

Földi Tamás, a Magyar Bankszövetség Bankbiztonsági Bizottságának titkára tavaly, az első lopások után azt mondta az [origo]-nak: védekezésül az automatákat néhány helyen kamerákkal figyelik, de vagyonvédelmi rendszert is építenek beléjük. Ha ellopják az ATM-et, a rendszer riaszt. Emellett igyekeznek a rögzítést is minél inkább megerősíteni.

Az ATM-lopások száma viszont azóta nőtt, ezért megkérdeztük a Magyar Bankszövetség fizikai biztonsági munkacsoportjának elnökét, Fialka Györgyöt arról, milyen védekezési intézkedéseket vezettek be az elmúlt egy évben. Fialka elmondta: először azt ellenőrizték, megfelelően vannak-e rögzítve az automaták, és mi történik, amikor kirántják őket a földből. Hiába erősítik meg ugyanis a rögzítést, az ATM-ek széttéphetők, vagyis az alja ott marad, de a pénzes kazettát tartalmazó részt el tudják vinni a rablók.

Emellett a bankfiókokban kamerákkal is figyelik az automatákat. Az utcákon elhelyezett automaták kamerákkal való megfigyelése viszont sokszor nem lehetséges - közölte az elnök.

Ezt követően vezették be a vegyi védekezést. Az automaták 40-60 százalékába már beszereltek olyan robbanó patronokat, amelyek már az automaták enyhe mozdításakor - például ha 10 fokban megdől az ATM - robbannak, festékes füsttel terítve be az automata környékét, illetve a bankókat. A többi automatába is folyamatosan beépítenek ilyen patront.

Fialka szerint azonban a rablók elég körültekintőek, ugyanis eddig még egy olyan automatával se próbálkoztak, amelybe patron volt szerelve. Az elnök úgy véli: amint valamennyi automatában lesz festékpatron, megszűnnek az ATM-lopások, mert nem fognak tudni mit kezdenia rablók a festékes pénzzel.

Egy-egy festékes patron beszerelése eléri a százezres nagyságrendet.