MN: 6 milliárd a Kossuth téri mélygarázsra közbeszerzés nélkül

Vágólapra másolva!
Hatmilliárd forintot használhat fel közbeszerzés nélkül a Kossuth téri mélygarázs építője. A parlament szakbizottsága ugyanis nemzetbiztonsági okokra hivatkozva felmentést adott a tendereztetés kötelezettsége alól - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Hatmilliárd forint felhasználására kértek felmentést a közbeszerzési pályázat alól a Kossuth téri mélygarázs építésére. A parlament nemzetbiztonsági bizottsága megadta a felmentést - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az előzetes tervek alapján a beruházás összköltsége nem 6, hanem 3,5 milliárd forint, amelyből 1,2 milliárd forintot nem is a mélygarázsra, hanem a felszíni közpark építésére fordítanának.

A fővárosi közgyűlés tavaly márciusban hagyta jóvá a fővárosi önkormányzat és az országgyűlés hivatala közötti megállapodást, amely a Kossuth téri mélygarázs-rendszerről szól. Eszerint egy háromszintes mélygarázs és egy látogatóközpont is épülne a föld alá, így a környéken megtilthatnák a parkolást.

A közbeszerzés alóli felmentést nemzetbiztonsági indokok miatt adta meg a parlament illetékes bizottsága. A Köztársasági Őrezredtől származó szakvélemény szerint a mélygarázs megépítése után bevezetett parkolási tilalom miatt ugyan nagyobb távolságra kerülnek a Parlamenttől, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a kancellária épületétől a nagyobb mennyiségű robbanóanyag rejtésére alkalmas járművek, de az építkezés a kormányépületek és a Parlament közelsége miatt biztonságtechnikai beruházásokat is igényel - írja a Magyar Nemzet.