248 embert injekciózott a kuruzsló

2008.09.19. 11:10

A kuruzslás miatt indult nyomozások ritkák, tavaly azonban 248 sértettje volt egy ilyen ügynek. Az összes sértettet ugyanaz az asszony kezelte Vác közelében, aki éveken át adott be injekciókat gerincbántalmak ellen, de nem volt Magyarországon elismert papírja képesítéséről.

A rendőrségi statisztikák szerint évente 2-5 ügyben indul ejárás kuruzslás miatt, az idén eddig nem is volt ilyen eset. 2007-ben viszont a statisztika 248 ismertté vált bűncselekményt tart nyilván, amelyben kuruzslás miatt nyomoztak.

A 248 ismertté vált eset valójában egy ügyet takar: egy váci asszony ellen nyomoztak kuruzslás miatt, tevékenységének 248 sértettje volt - mondta az [origo]-nak Latorovszki Gábor, a váci rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Az ügy azóta a Pest megyei bíróságra került, tárgyalást még nem tűztek ki. A Verőcén lakó D. Erzsébetet két ügyben vádolják: kuruzslás és gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt kell felelnie.

Az asszony 1986-ban szerzett természetgyógyász szakvizsgát Münchenben. A Heilpraktiker végzettséget Németországban elismerik, papírjait azonban az asszony a kilencvenes évek eleji hazaköltözése óta nem honosíttatta. Ennek ellenére rendszeresen kezelt betegeket, 2003-2005 között mintegy kétszáz visszajáró páciense volt - derül ki a vádiratból, amelyről Dr. Miszori László, a Pest megyei bíróság büntető kollégiumának vezetője beszélt az [origo]-nak.

A nő a saját házában fogadta a betegeket, akik gerincbántalmak, végtagfájdalmak miatt keresték fel. Az asszony gyógyszereket adott nekik, homeopátiás szerekkel kezelte őket, illetve időnként "3-6 centiméteres tűvel 60-80 tűszúrást ejtett rajtuk" - áll a vádiratban. Alkalmanként 6-20 ezer forintot keresett a kezeléseken - mondta Miszori László.

A honosított papír nélküli gyógyításért kuruzslás miatt kell felelnie az asszonynak. "Sok betege volt, aki elégedett volt a kezeléssel. Vagyis nem csalásról volt szó, hanem valódi kezelésről" - emlékezett vissza a váci rendőrség bűnügyi osztályvezetője. Az asszonyt viszont egy betege feljelentette testi sértésért egy rosszul sikerült kezelés miatt.

A beteg az édesapját hordta kezelésre a verőcei nőhöz, de később maga is kapott tőle kezelést. Az egyik ilyen alkalommal, 2004 nyarán a természetgyógyász asszony a hátába szúrt injekciós tűvel, amitől rosszul lett. A gyógyító azt tanácsolta, hogy a nő vegyen be nyugtatót és igyon rá alkoholt, ha pedig ettől sem lesz jobban, menjen kórházba. A megszúrt nő végül kórházba került, ahol megállapították, hogy kétoldali légmelle van, ami életveszélyes sérülés. A kórházban sikerült megmenteni az életét - mondta Miszori László.

Mivel a verőcei asszony korábban már kapott pénzbüntetést kuruzslásért, a Pest megyi bíróságon zajló eljárásban elmarasztalásra számíthat. Kuruzslásért legfeljebb egy évig, testi sértésért két hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetést lehet kiszabni - mondta a büntető kollégium vezetője. "Az eddigi gyakorlat alapján minimum felfüggesztett börtönbüntetésre számíthat" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK