Elengedték a rendőrök a szombati zavargókat

Vágólapra másolva!
Elengedte a rendőrség vasárnap azt a 15 embert, akiket a szombati zavargások után állítottak elő. Ellenük azonban tovább folyik az eljárás. A Fővárosi Közterület-fenntartó szerint a szombati rendbontás jóval kevesebb szemét maradt az utcákon, mint az elmúlt évek zavargásai után.
Vágólapra másolva!

A szombat esti rendzavarás során előállított tizenöt embert elengedte a rendőrség, az eljárás azonban tovább folytatódik ellenük - közölte vasárnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A tizenöt embert garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, tiltott önkényuralmi jelkép viselése, közbiztonságra különösen veszélyes eszközökkel kapcsolatos szabálysértés, valamint jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt állították elő. Közülük két személy ellen feljelentést tettek.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője közölte: egy feltört rendőrségi autóból 11 pajzsot loptak el, ezek közül hét megkerült még az este folyamán. A szóvivő szerint volt, amelyiket állampolgár adott vissza és volt, amelyiket az utcán találtak meg a rendőrök. Az utcai összecsapásokban öt rendőr sérült meg könnyebben.

A korábbi évek hasonló eseményeihez képest lényegesen kevesebb munkát adott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nek (FKF) a szombati rendbontás nyomainak eltakarítása - mondta vasárnap Horváth László, a társaság helyettes szóvivője. A zavargók ezúttal nem rongáltak meg utcai hulladékgyűjtőket, nem gyújtottak fel kukákat - tette hozzá a szóvivő, aki szerint ennek ellenére is több tíz köbméter hulladékot takarítottak össze, ennek zömét a VI. kerületben, az Izabella utcában és a Szondi utcában.

A rendbontás akkor kezdődött, amikor a kormányfő kezdeményezésére a társadalmi kirekesztés ellen létrehozott Magyar Demokratikus Charta és a cigányszervezetek demonstrációja ellen tiltakozó radikális csoportok a Hősök terei rendezvényükről a Szabadság térre értek. A radikálisok egy része macskaköveket, Molotov-koktélokat, égő anyagokat és cipőket dobált a szovjet hősi emlékmű, illetve az azt védő rendőrök felé.