Panelban gyártott füstbombát egy focidrukker

Vágólapra másolva!
A focimeccs hangulatát szerette volna feldobni egy füstbombával állítása szerint az a mosonmagyaróvári fiatalember, aki egy nyolcadik emeleti panellakásban próbálta előállítani a füstbombát. A keverék lángra kapott, a konyha teljesen kiégett.
Vágólapra másolva!

Egy nyolcadik emeleti panellakásban kezdett füstbombát gyártani egy mosonmagyaróvári fiatalember - írja a Kisalföld című megyei napilap. A 24 éves fiatal az MTE 1904 egyik törzsszurkolója, és a mérkőzések hangulatát szerette volna feldobni egy füstbombával.

Beszerezte a hozzávalókat, többek között műtrágyát és cukrot, és egy villanytűzhelyen melegíteni kezdte a keveréket, ami azonban lángra kapott. A lap szerint pillanatok alatt kiégett a konyha, még a járólap is felpattogzott a helyiségben.

A kisebb fokú égési sérüléseket szenvedő férfi maga hívta ki a tűzoltókat, és a kiérkező rendőrökkel is együttműködött. A rendőrség gondatlanságból elkövetett közveszély okozása miatt indított ellene eljárást.